Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 2. szám - Szilágyi Miklós: Hagyomány és közösség

kategóriák további finomítására, csak annyit jegyzünk meg, hogy a „közösség" és „hagyomány" ilyen értelmű felfogása a feudalizmus idején és a jobbágyfelszabadítás után a paraszti gazdálkodás rövid konjunkturális időszakában (a XIX—XX. század fordulójáig, esetleg az első világháborúig) feltétlenül érvényes, az első világháború után viszont csak a kedvezőtlen adottságú, a fejlődéstől elzárt területek falvaira vonatkozhat. Ami az elmondottakból a mezővárosok néprajzi vizsgálatának eleríaig kidolgozatlan metodikáját, illetve a kultúra „hagyományos" és „közösségi" meghatározhatóságát illeti, az első — mindenképpen spekulatív —- továbblépési lehetőségnek az kínálkozik, hogy a mezővárost óriásira duzzadt falunak fogjuk fel, mindazoknak a tényezőknek egyszerű mennyiségi megsokszorozásával, melyeket a falu hagyományos kultúráját a jellemzőnek találtunk. Vagyis az eddigi kutatások rendszertelenségét (bizonyos szempontból: szegényességet) úgy magyarázzuk, mintha a mezőváros néprajzi vizsgálatában csak a terep áttekinthetetlen nagysága okozott voina nehézségeket, ezért csak a gyűjtési-kutatási apparátust kell szélesítenünk, ki kell dolgoznunk a nagyobb népesség reprezentatív adat-felvételének módszerét stb., a kutatások fellendítése érdekében. Csakhogy a mezőváros korántsem óriásira duzzadt falu! Erdei Ferenc történeti szempontokat érvényesítő felfogásának alappillére, hogy a városlakó parasztság minőségileg különbözik a falvak parasztságától. Erdei az eredendően falulakó paraszt városteremtő igyekezetének mozgató rugóit a szabadságért folytatott küzdelemben jelölte meg: „a szabadabb helyzetbe került parasztság városokat teremtett s olyan városszerkezeti formákat, amelyek tökéletesen megfeleltek egy szabad paraszti társadalom szükségleteinek"/

1 Máshelyütt külön is hangsúlyozta, hogy „a mezőváros nem egyik napról a másikra lett város s legfőképpen nem faluból lett várossá . . . Ma tehát a mezőváros minden nemzedéke városi érzületű, ami azt jelenti, hogy a mezővárosi társadalomnak a hagyományai is városiak."

5 A mezővárosok tehát — Erdei Ferenc felfogása a mi kérdésfeltevésünk szempontjából így összegezhető — sajátosan szervezett közösségek ugyan, de mind az integráló tényezők jellege, mind kultúrájának minősége világosan megkülönböztethető a falu hagyományos és közösségi kultúrájától. Következésképpen: ha a mezővárosok néprajzi kutatása terén előre akarunk lépni, e sajátos — városi hagyományú — kultúra tartalmát kell meghatároznunk, s meg kell keresnünk a városlakó parasztságnak a falvak parasztságával közös és eltérő jellemzőit. A továbbiakban erre teszek kísérletet. Gyula néhány néprajzi jellegzetességének vázlatos elemzését vállalva — ezt hangsúlyoznom kell — korántsem a befejezés, a letisztult eredmények szintetizálása igényével közeledem a témához. Inkább az alapozás igényével: a most már elodázhatatlanul esedékes kutatások néhány lehetséges szempontjára mutatok rá, remélve, hogy e szempontok némiképp orientálhatják a gyulai néprajzi kutatásokat. Az ilyen „prae-koncepciós" összefoglalás még akkor is hasznos lehet, ha a későbbi részi et vizsgálatok feltevéseit nem mindenben igazolják. 244