Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 2. szám - Dr. Banner János: Dr. Banner Benedek emlékének

1948-ban, mint munkatársam, segítő részt vett az általam vezetett utolsó hódmezővásárhelyi ásatáson, a Bodzásparton. Nagy segítséget nyújtott az 1949-re Budapestre tervezett III. Nemzetközi Ősrégészeti és Koratörténeti Kongresszus alkalmára kiválasztott ásató terület előkészítésében. 1950-ben, majd később, 1952-ben és 1954-ben korát és romlott látását megtagadó kitar­tással és pontossággal dolgozott azon, hogy a rétegek szerint feltárt anyag valóban külön legyen tartva, hogy a Békés városerdei Várdomb településé­nek, fejlődésének képét hiteles adatok alapján meg lehessen rajzolni. Hogy az anyaggal mekkora múzeumi munkát kellett elvégeznie, arról az újrend­szerű leltár több ezer — nem a saját elgondolását követő — bejegyzése tanúskodhatik. De nekem ki kell egészítenem azzal, hogy az utolsó ása­tási év anyagát kivéve, régen elkészítette azt a leletkatalógust, amely nél­kül nem lehetett volna feldolgozni ezt a nagyon fontos középbronzkori anya­got, amely gazdag megfigyeléseivel nemcsak a telep időrendjébe, de a rajta élő bronzkori ember mindennapi életébe is megbízható bepillantást enged. A most nyomdába kerülő monográfia igy kettőnk közös munkája. Eze­ken kívül — 1951. VIII. 31—IX. 2. közt — az orosházi, hódmezővásárhelyi, szentesi és félegyházi múzeumokat kereste fel, amelyek közül a hódmező­vásárhelyi rendezésének utolsó három napján velem együtt részt vett. Azt csak azért említem, mert a rendező munkaközösségben a három utol­só napon — sok huza-vona után — velem együtt ő is ott volt, ami a terü­leten közösen végzett munka után egészen természetes volt. És ez lett volna az eredeti terv szerint is. Számára, de számomra is nagy élmény volt ennek a kiállításnak valóban szép kialakulása, amelynek kevés olyan darabja volt, amelyet ő is ne ismert volna, az ő kezén is keresztül ment volna. 1952-ben László Gyula vezetésével készült a szentesi múzeum régészeti kiállítása. A ,,brigád"-nak én is tagja voltam s mi sem természetesebb, hogy a június 10—11. közt folyó, nagy lendületű munkában neki is része legyen és szerezze meg azt a gyakorlatot, amelyre mindkettőnknek szüksége lesz, ha majd a csabai múzeum rendezésére is sor kerül. Mire azonban ez való­ban bekövetkezett, már 1954 óta Budapesten családi körében visszahúzódva élt, de hogy lélekben akkor sem szakadt el a múzeumügytől, azt nemcsak a pár éve megjelent tanulmánya bizonyítja, hanem az a számos visszaemlé­kezés, portrait, családi feljegyzés, amelyben lépten-nyomon felbukkan a néprajz, de kirajzolódik az a családi kör, amelyben szeretni tanulta a munkát és becsülni tanulta a magyar népet. 84. születésnapján viszontagságos, küz­delmes napokra és évekre tekinthetett vissza, de ismert szerénységével gon­dolhatott az elvégzett munka eredményeire. Arra a munkára, amelynek első elismerése az 1912-ben, a kolozsvári egye'emen szerzett bölcsészdoktori diploma volt. Még megérhette hogy ennek alapján átvehesse az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, a további munkásságával megérdemelt arany­diplomát. E sorokat nemcsak a mindig egy hajóban evező testvér, de a hasonló ér­deklődésű munkatárs íratja velem akkor, amikor fájó szívvel emlékezem 1968. szeptember 24-én bekövetkezet halálára. DR. BANNER JÁNOS 242

Next

/
Thumbnails
Contents