Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dr. Banner János: Dr. Hajnal István naplója Arany János békési tartózkodásáról

amelynek eredetije valószínűleg lappang valahol, de pillanatnyilag nem áll rendelkezésemre. Milyen értéket jelentene, ha e naplóban említett, bizonyára szigorú kritikái nem kallódtak volna el, a bécsi tanulmányok után, egy életre kígyósi uradalmi orvossá szegődött Hajnal Albert halála után. Nem valószínű, hogy ezek valaha is előkerülnének, ha csak az ifjú korában elhalt költői lelkű unoka, Debreczeny Miklós, hagyatékából nem. A napló másfél napos tartózkodásra emlékezve, — mert ez itt már Hajnal István emlékezése, — mégis belekerült Benkő Imre könyvébe. Nem lehetetlen, hogy Albert egészítette ki vele az ötíves feljegyzést bátyjával folytatott beszélgetése után. Ez a látogatás 1857. augusztus 13—14. napján történt. Arany Laci, Alberttal, már augusztus 1-én Békésre ment és ott várta be a 12-én indult családot. Ez az út már nemcsak kocsin történt, mint 6 évvel előbb. Szolnokig vasúton, majd onnan — Szarvason éjszakázva — Kondoroson keresztül, Hajnal Abel „békésmegyei ún. gyékényes ekhós kocsi-"jával folytatódott. (Ki ne gondolna itt a „Kondorosi csárda mellett" kezdetű versre, vagy népköltészeti gyűjtésre.) A költőt és családját megérkezése után éjjeli zenével lepték meg békési tisztelői, amin nyilvánvalóan osztoznia kellett leányával, Juliskával is. Durkó Antal szerint a dalárdában Gera tanár, Józsa, Domokos, Gyöngyösi és Kovács tanítókon kívül bizonyára az egész dalárda részt vett, lehet éppen Kovács karnagy vezetésével, aki családtag volt a Hajnal családban. A város valóban kis számú értelmisége másnap üdvözölte a nagynevű vendéget, aki ebédjét néhány meghívott vezető ember társaságában Hajnal Ábelné asztalánál fogyasztotta el. Hogy kik voltak azok, akiknek szerencséjük volt Arany Jánost ez alkalommal közelebbről is megismerni, arról hallgat a krónika, s ma már bajos volna megállapítani. Az értelmiség az orvoson, gyógyszerészen, jegyzőn kívül, egy-két az ünneplésben is részt vett tanító (rektor), akik akkor Békésen a legmagasabb iskolát képviselték, — s talán a közigazgatástól ekkor félreállt Asztalos István. Nehéz volt abban a korban is a közelmúltról egyformán gondolkodó embereket összeválogatni. A naplóban ezekről nincs szó. Bizonyára Hajnal Albert Benkő Imrének küldött kéziratában se volt egyéb a megtiszteltetés megemlítésénél. Az eklézsia kertjében csónakázásról Benkő könyve éppenúgy megemlékezik, mint a napló. Szinte nehéz ezt az utat ma elképzelni, de nem lehetetlen. A Fekete-Körös akkor még ott folydogált — vagy éppen rohant — a paplak telke lábjában. Könnyű volt megtalálni a nyárfákkal, füzesekkel szegélyezett vízi utat, amely szinte észrevétlenül torkollott a Fehér-Körösbe. Ezen az „akkori Kettős-Körösön" lehetett megközelíteni az eklézsia „nagykerti" kertjét. Erre a kalandos, de vidám útra csak a fiatalok vállalkoztak. Az„öregek" nagy bőrös széles üléses kocsin mentek, de az estig tartó zenés mulatságon mindnyájan összetalálkoztak. Majd úgy tértek haza, ahogy jöttek. Másnap Hajnal Ábel kocsiján folytatták az utat, hogy — már Lacival együtt, — Szalontára utazzanak. Augusztus 16-án volt az Arany család utoljára Békésen, Nagykőrösre utaztában, de csak egy éjtszakára. Ha a bizonytalan két első utat is számítjuk, Békés községet öt alkalommal tisztelte meg Arany János. Az Alföld szépségét annyiszor megéneklő költő és családja emlékezetében sem mosódtak el ezek az emlékek. Sem az utazás, sem a szíves vendéglátás. A Hajnal családban pedig a napló tanúsága szerint még negyven esztendő után is — bizonyára nemcsak éppen 1897. március 22-én — szívesen beszélgettek róla. Pista bácsit, — mert a nagy kiterjedésű családnak dr. Hajnal István mindig az volt, — nekünk még akkor is emlegették, amikor a Kettős-Körös már nem a régi volt és mi a Toldit tanulva tapasztaltuk mennyire: „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja!" DR. BANNER JÁNOS 154