Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - VITA - Sárhelyi Jenő: Kóruskultúránk múltjából

különítették. Nem a kórus egész tagsága vett benne részt, hanem a kiválogatottak kis csapata, az is vasárnap délelőtt. 2. Azért, mert a kóruspróba időtartamát, belső rendjét nem törekedtek változatossá tenni, élénkíteni, értelemfejlesztő hatását jobban növelni. A szólambiflázással kezdődő foglalkozást a szünet után a régi művek énekelgetése követte. 3. Azért, mert nem voltak ellátva olcsó, könnyen kezelhető és korszerű nyomtatott tananyaggal. Ennek persze társadalmi okai is voltak. 4. Azért, mert még nem volt kimunkálva, hiányzott az énektanítás legeredményesebb módszere. Szerencsére, erre sem kellett sokáig várakozni. 1940-ben jelent meg Ádám Jenő kitűnő munkája. Csak emlékeztetőül mondom, hogy szerzője valamennyi iskolatípusban tanított — elemi iskolától a Zenekakadémiáig — és kiváló eredményeket ért el az öntevékeny kóruséletben is. 5. Azért, mert a kottaolvasó tanfolyam tematikája minden bizonnyal száraz lehetett, amint arra a felsorolásból következtetni lehet. Közel 50 év távlatából erős „elméleti" jellege van, s mert a módszert is ismerjük, bizonnyal nem volt élvezetes a tanulás. A legújabb tapasztalatok azt mutatják, hogy a játékos, cselekedtető módszer a felnőtteket is jobban megragadja s az élményszerűség maradandó, tartós eredményeket biztosít. 6. Azért, mert kórusvezetőink — nagyon kevés kivétellel — elég alacsony zenei készültséggel rendelkeztek. A mai értelemben vett karvezetői követelményeknek alig vagy egyáltalán nem feleltek meg. Láttuk ezt az átmenet éveiben, 1945 és 50 között. Persze, hogy midnen karvezetőt szorított ez az állapot. Mindenki érezhette egyrészt a saját gégéjén, hogy milyen fárasztó a szajkózva tanítás és főleg, hogy soha sincs az ember biztonságban a ritmusértékeket, szünetjeleket nem ismerő énekes kitörései vagy éppen betörései miatt. Milyen vérverejtékkel lehetett betanítani egy-egy Liszt-művet, amely pl. a terc rokon hangnembe modulált! Alkalmam volt találkozni azzal a karnaggyal, aki Lisztnek a Rajna titkos mélyén kezdetű kórusát úgy adatta elő a rádióban, hogy bal kézzel zongorázott, és jobb kézzel vezényelt a modulációk tisztasága s a sikeres rádióadás érdekében. Bevallom, nagy megnyugvást keltett bennem, hogy viharszünet miatt az adást megszakították. Csak a felszabadulást követő időben került ismét előtérbe a kórusmozgalomban 1. a szép hangon való éneklés és 2. a kottából való tudatos éneklés kettős kívánalma. Az előbbivel Tegzes György és Pödör Béla kartársaim foglalkoztak írásban és gyakorlatban egyaránt, az utóbbi nekem jutott. Ez pedig úgy történt, hogy a Népművelési Intézet 1950 tavaszán megbízott azzal, hogy egy 6 hetes időtartamú bentlakásos alsófokú karvezető-tanfolyam részére állítsak össze tanmenetet. Legyen benne szolfézs, népzene és karvezetés. Csak mint az ügy derűs epizódját említem, hogy amikor átadtam a tanmenetet, így szóltam: „aki ezt vezetni fogja, annak legyen gondja arra... itt félbeszakítottak és közölték velem, hogy én fogom vezetni, és legjobb lesz, ha magam hajtom végre a le nem írottakat is. Így került az alsógödi segédkarvezető képzés — régi nevén kottaolvasó tanfolyam — gondja az én vállamra. Három évig volt alkalmam kísérletezni, módosítani és csiszolgatni a tervezeten, míg végre sajtókész állapotban végigjárta a kötelező lektori fórumokat, s elnyerte mindenütt az engedélyt. Ennek állomásai a következők voltak: Népművelési Intézet zenei osztálya, Zeneművészeti Szakiskola szolfézstanári kollektívája, Zeneművész Szövetség. És külön is megnézte Kodály Zoltán. Végre 1954-ben napvilágot látott a „15 perc énekgyakorlat a kórusban" címmel egy zsebalakú Példatár mindennapi használatra és a karvezetők részére kevés példányszámban készült Módszertan. Mi volt ebben az új, az 1925. évi kottaolvasó tanfolyam anyagához képest? Mindaz, amit azóta a megújhodott magyar zenepedagógia nyújtott, még pontosabban, amit anyagában a magyar népzene, módszerében a győztes kodályi zenepedagógia adott. Még kéziratban próbáltuk ki az anyagát 1953-ban, mikor is pedagógusok részére tartottunk tanfolyamot, majd országos konferencián ismertettük karvezetőink előtt. 117