Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - KIÁLLÍTÁS - V. Kiss Margit: Zrenjanini művészet kiállítása Békéscsabán

ZRENJANINI MŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA BÉKÉSCSABÁN A Békéscsabán 1969. május 25.—június 8. között megrendezett Zrenjanini Kulturális Hetek keretében kiállítás nyílt a Munkácsy Mihály Múzeum nagytermében az Écskai-Zrenjanini Művésztelep Modern Galériájának anyagából. A művésztelep 49 művészének 80 alkotása önmagában is olyan didaktikai lehetőséget nyújt, amely művészi-erkölcsi állásfoglalást prezentálhat, amely művészeti elvek magyarázatát adhatja. Az anyag — az Écskai Modern Galéria vásárolt és a művészektől ajándékba kapott anyaga — stílusban, ábrázolási technikában igen különböző: az impresszionisztikus hagyományoktól kezdve a konstruktív képépítésig, Rembrandtos színhatásoktól kezdve a Chagelle-szerű megfestésig. (Ugyanakkor azt a megnyugtató érzést adja, hogy — akárcsak szűkebb pátriánkat tekintve is — nagyon hasonló törekvéseink vannak.) XX. századi korunkat modernnek valljuk, művészetét is modernnek mondjuk — ha nem is mindig valljuk annak, mert nem olyan könnyű magunkévá tenni a modern művészet egyik sarkalatos tételét, miszerint „a pontosság még nem az igazság". A tárlatlátogató közönség egy részét a zrenjanini épületek élethűnek mondott ábrázolásai, a szűkreszabott valóságszerűséget képviselő pasztell-színek ragadták meg. A kiállítás igazi súlypontjának azonban Aleksandar Lukovic: Egy bohóc Bánátban, Zorán Pavlovic: Előjel a kastély felett, Dragoslav Stojanovic Sip: Holdvilág Zrenjanin felett, illetve Cedomir Kristic: A zrenjanini Szabadság tér vagy Mihail Brendija: A Székesegyház című darabjai teinthetők. Kit nem állított meg az „Egy bohóc Bánátban" c. kép? Ha csak Cezanne-ig jutott el a szemlélődő, akkor is ismeri a téma tragikumát. S nem fogja kinevetni a férfit, aki a lelőtt varjú teteme fölött kesereg — egyedül a csillagok alatt. Vagy megmosolyogja a festőt, aki vörös pásztában ábrázol egy nagyon is nem a földön-levő várat? „A belső igazságot függetleníteni kell az ábrázolandó tárgy külső megjelenésétől" — vallják az expresszionisták. S vajon nincs igaza Braque-nak, aki arra is akar figyelmeztetni festményeiben, hogy korunk új meglátást követel a tudat új távlatainak kifejezésére. „Nem csupán harmóniát, hanem igazságot, mely — fájdalom — mindenkor töredékes, és nem éppen vigasztaló." Így hát nagyon is korszerű ábrázolása a^ fent említett kép a mai egyedül-levő embernek. Irodalmi asszociációkat kelt az Écskai romok című Aleksandar Lukovic festmény: szemétdombra, „ami antik, ócska", a törött szék, faló, gipsz-szobor stb. S ha szimbolikus értelmét is keressük: dobjuk el új életünk kerékkötőit. A bánáti tájat, földet, házat, kaput — milyen sokféleképpen látjuk! Zaklatott, expresszív színfoltokban, amelyek mögül kisüt a tájhoz fűződő érzelem! Ilyen Milan Konjovic: Süt a nap Bánát felett, vagy Ács József: A fehér tó, vagy Seljak Ivan Copic: Écskai motívum-a. Ez utóbbi minimális eszközökkel ábrázolja egy tájegység paraszti életmódját, építkezését — mint azt már Wanyek Tivadar korábbi önálló kiállításából megismertük — szinte kínai vonalvezetéssel, finom ornamenti107