Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - KIÁLLÍTÁS - Csoór István. Rozó

ROZÓ Gyula és Gyulavári. „Erős szál, amely ideköt: szüleim közelsége, gyermekkori emlékek, a város csendes nyugalma, az alföldi ember, az alföldi táj erőt adó szépsége." Ezt vallja. Erős szál a két Körös köze. A vizek, amelyek nyugalmas tempóban viszik egymást. Az egyesülésnél még fanyalognak, mert az egyiké szürkés, míg a másiké sötétebb és barnás. De nem fordulhatnak vissza, így összeölelkőzve mennek együtt tovább és kibontott batyujukból szerteszét szórják a hangokat a faluról, a halászokról, a kubikosokról, a kapálgató emberről és a sárkányokról, amelyeket a játékos gyerek kezek engedtek fel a szél alá, a csillagok felé. Erős szál a kemény, fekete föld, amiben kicsorbul a gyenge élű ásó, szikrát vét benne az élesre köszörült csákány és szakad az istráng, szakad a ló, ha a mélyen rejtőző titkát fürkészi a kíváncsi emberi szem. A föld, amit keményöklű emberek törtek fel, vetettek bele magot, esztendőkön át öntözték izmaik izzadságával és ha a padlásra került az élet, akkor sem nyughattak nyugalommal, mert álmaikat sűrűn és sokat riasztotta a víz .. . Erős szál a vihar, amely rettenetes haragjával öles hullámokat korbácsolt a csendes víz hátán, a gyenge törzsű fákat gyökerétől szaggatta el s az élemedetteket tarlóig hajtotta le. Ledöngölte a kalászos életet, felborzolta a tetők nádját, a kémények kürtőjén dübörögve hatolt át és derékba törte az egésznek álmodott álmot. Erős szál a gyermekkori emlék. Az ártézi kút. A vállkendőbe bújt asszonyok, a cinkés orrú gyerkőcök, akik vászonkorsókban, fedőtlen kannákban hordták a vizet. Kocogtak. A tél hidege sarkukban volt, nyakukra ült, lábikrájukba mart, mert a sifonból hiányzott a gúnya, a szegről a kucsma és az ágy alól a zsírozott csizma. Erős szál a gyerekkori kacagás. A nyár. A felkelő és vackát készítő lenyugvó Nap. A terek, a cirkuszok és a körforgó bolond hinta. Egy tojás — egy beszállás és a hinta az egekbe röpíti a kacagó gyereket. A lendület szelet hajt a foltos rokolya alá. Ez is milyen felséges! Ha kinyújtaná a kezét, elérné a fellegek csücskét, ujjaival megpöccinthetné az alvó csillagok hátát és két markába foghatná a szelet. A szelet, ami mindig bajt és gondot hozott a dolgát végző emberre. Erős szál a madzag vasút, ami a várost kötötte össze a két Körös közével. Ablakából, ha pipiskedett, látta a tájat, az elfutó fákat, a porcelános telefonpóznákat, a hasat eresztett drótokat, a növő füvet, a fű zöldjét, a pipacs pirosát, a búzavirág kékjét és a hulló őszi leveleket és azok utolsó színlobbanását. Itta magába a tájat és töprengésében nem hallotta a parányi mozdony erőlködő hangját, amivel vitte magát és az utána kötött kocsikat fel a híd rámpájára. Az örök kérdés maradt benne: milyen ecsettel és milyen színekkel keveri a természet piktora az őszi színeket? 103