Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - KIÁLLÍTÁS - Kovanecz Ilona: Koszta Rozália kiállításáról

KOSZTA ROZÁLIA KIÁLLÍTÁSÁRÓL Gyula város szép, új kiállítási csarnokában ünnepi esemény volt Koszta Rozália gyulai festőművész 1969. júniusi kiállítása. Koszta Rozália képeire eddig is felfigyelt a tárlatlátogató, akár helyi, akár országos kiállításon találkozott velük, képeinek mélyen emberi tartalma, kifejező eszközeinek a lényeg megmutatására irányuló alkalmazása, nyugalmas és szilárd erőt sugárzó szigetként emelte ki alkotásait a különböző felfogású, sokszor csak szín és formajátékukkal kápráztató művek áradatából. Most ezen az egyéni kiállításon mégis szinte újra felfedezzük; több mint 60 festménye, a kiállítási csarnok mindkét szintjét betöltve, új erővel zeng, s egy határozott karakterű, tiszta hitű művészegyéniséget tár a látogató elé. Lebilincselő képei együttesének hatása, s mint azok, akik a kéneken megjelenített világban élnek, mint a távolról jöttek, egyaránt megilletődötten állnak e fiatal művész szerényen, de határozottan lélekhez szóló alkotásai előtt. A képek legnagyobb része portré, melyek nemcsak arról tesznek tanúságot, hogy Koszta Rozália szereti az embereket, s így képei témájául leggyakrabban embertársait választja, hanem arról is, — a művész az egyedin, egyénin keresztül meg tudja mutatni az általánost; a korunkra, társadalmunkra jellemző belső mondanivaló átsüt színei, formái alól. Anyját, apját, parasztokat ábrázoló képein a föld, a munka szeretete, az alföldi embsr nyugodt, szűkszavú méltósága is kifejezésre jut. Nem véletlen, hogy egy sor portréján nemcsak az arc, az arckifejezés domináló, hanem épp olyan jellemző erővel megragadott a tevékenykedő kéz, mely babot fejt, csirkét tisztít, s az egész alak, a tartás, melyet hosszú évtizedek munkás élete alakított ki. Koszta Rozália mindezt a legnagyobb átéléssel, egyszerűen, finom tartózkodó módon juttatja kifejezésre. Az alakok összefogott, zárt foltban komponálva jelennek meg a vásznakon, de sziluettjük már meszsziről sugározza azt a kifejezést, melyet közelebbről szemlélve az arc, a tekintet sugároz felénk Megható képein az idős, megtört emberek iránti gyengéd érzés. De nem csak a múltat, a gyökereket magukba sűrítő alakok vonzzák, hanem a jelen izgalmas, modern típusai, az alkotó, kutató ember, mint Korompai "Vali művésznő, vagy B. L. etnológus; s a jövő felé tekintő ifjú emberpalánták, fiatal lányok fiúk üde szépsége, tisztasága. XA formákat lakonikusan lehatárolja, portréinál nem nyit mély teret, nem jelöl konkrét környezetet, hanem rendszerint sík, semleges háttér előtt, melynek színe azonban mindig az ábrázolt belső világával harmonizál, csakis a leglényegesebb vonásokra, a legjellemzőbb kifejezésre koncentrál. A képek felépítésének ritmusa, a mozdulat is mindig a karakter kifejezője. Festésmódjában sohasem aprólékos, szereti a vonallal, foltban összefogott, szinte síkszerű formákat, melyek azonban soha sem sematikusak, amelyeknek zártságában az élet lüktetése jelen van. A festői kifejezési eszközök sok formai szépségre csábító játékát Koszta Rozália mindig alárendeli az ember, a karakter kifejezésének; nála sem a szín, sem a forma, sem az ecsetkezelés fakturális szép-' ségei nem kapnak „önálló" létre jogot, mert művészete soha nem játék, soha nem 99