Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 3. szám - Dr. Tábori György: A néprajzi kutatás feladatai Békéscsabán

mert azt sem lényegtelen dolog tudni, ugyanis annak megállapítása egyúttal Békéscsaba gazdasági ráhatását is jelenti a környező településekre. A békéscsabai városi tanács végrehajtó bizottsága a város 250 éves fennállása emlékére egy szlovák tájházat szándékozik berendezni, amivel kapcsolatban az egyik legnagyobb gond a régi, a típusos békéscsabai szlovák szobabelső kialakítása, mert a lakosság már annyira városiasodott, hogy tipikus paraszti szobabelső már nem található a városban, de sajnos leírás és ábrázolás formájában is alig őrződött meg számunkra. Viselet Az előzőekben megemlített források a békéscsabai nép viseletére is adnak szerény támpontokat, de összefüggő és átfogó képünk nincsen birtokunkban, csak szórványos adatokra vagyunk utalva, amelyek közül Reil Lajos leírása a leghitelesebb. Ezen a téren a feladat az, hogy a gyér adatokban említett házivászonból készült férfi, női és gyermekviseletet kellene felkutatni, majd a 19. század elején a nőknél beálló kékfestő viseletet, és az 1850—70-es évek nagy változását, a gyári anyagból készült színes viseletet rögzíteni. Persze nem könnyű az a kutatómunka sem, mert ezen időkből csak egy színes ábrázolásunk van, Jozeph Böss: Csabai tótok című kőrajza, valószínűleg 1857-ből, más leírás nagyon kevés, a viseleti darabok pedig azóta, anyagukat tekintve is elkoptak. Egyedül a múlt század rátétes és selyemmel kivarrott női ködmönök dacolnak még az idővel. Ezek megmentését elsőrendű feladatának tekinti a békéscsabai múzeum. De fel kellene még kutatni a múlt század végén még viselt női rókaprémes mentéket, a férfiak által viselt díszes subákat és szűröket, amelyeknek utolsó békéscsabai készítőmesterei az 1930as években haltak el, de munkáik a sublótok és szekrények mélyén talán még fellelhetők. Táplálkozás A táplálkozás leírása terén különösen nagy hiányaink vannak. Tudjuk, hogy a békéscsabai evangélikus szlovákoknál is voltak bőjtös étkezési hagyományok, és köztudomású, hogy az alföldi szlovákságnak, szinte napjainkig, egyik fő táplálkozási étele a gyúrttészta egyik elkészítési módja, az úgynevezett haluska volt. Nem is olyan régen, alig pár évtizede, péntek délutánonként, egész Békéscsabán, utcahosszat, mást sem lehetett hallani csak tompa, ütemes, mélyhangú puffogásokat: nagy famozsarakban törték a mákoshaluskára kerülő mákot. Az aratási időszak savanyú ételeinek felgyűjtése is korunkra vár. De ne menjünk időben túl messzire vissza, az országosan ismert csabai kolbász néprajzi leírása sem fekszik még előttünk, abból a korból, amikor a húst nem darálógéppel dolgozták apróra, hanem a ház férfiai, öten-hatan a nagy húsvágó asztal körül lassan-lassan haladva, késsel aprították a húst, és amit a ház legfiatalabb vőjének volt a feladata a fűszerekkel összegyúrni. '476