Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 3. szám - Dr. Harangi János: A hamis tényállítások büntetőjogi értékelése

natkozik az orvosra és más olyan személyre is, aki hivatásánál fogva titoktartásra köteles, kivéve, ha az érdekelt fél e kötelesség alól felmentette. Ezek a rendelkezések a büntető eljárásban is érvényesek (Be. 65. § (1) bek. c) pont), de megemlítem, hogy a büntető ügyben eljáró védő nem csak megtagadhatja a vallomástételt védence ügyében, hanem a hatóságok felé tiltó módon is rendelkezik a Be. 63. § (1) bekezdésének a) pontja, amely szerint „nem lehet kihallgatni a terhelt védőjét arról, amit a terhelt vele, mint védőjével közölt." Egyes speciális esetekben — mindig csak az ügy jellege miatti természetes szükségszerűségből — a törvény a tanúzási mentesség köréből a hozzátartozókat is kirekeszti. Amennyiben ugyanis a kérdés olyan jogügyletre vonatkozik, amelynél a tanú valamelyik fél képviselőjeként, vagy mint ügyleti tanú maga is közreműködött, vagy ha a tanú a kérdéses jogviszonyban a felek valamelyikének jogelődje, nem tagadhatja meg a tanúvallomást azon a címen, hogy valamelyik félnek a hozzátartozója, mert az ilyen személyek közreműködése nélkül nem lehetne a jogvitát eldönteni. Ebből az okból nem mentesülhet a tanúzás alól pl. a szülő a gyermeke házasságának felbontásáért folyó perben sem, minthogy a dolog természeténél fogva a szülők tudnak leginkább a bíróság segítségére lenni a helyes tényállás megállapításánál, figyelemmel arra is, hogy a fiatalabb házasok gyakran valamelyik házasfél szüleinél laknak. A Pp. 170. § (3) bekezdése még több ilyen esetet is sorol fel, de azok mindegyikének említését ezúttal szükségtelennek tartom, már csak azért is, mert az eljáró hatóságok a tanút kihallgatása előtt ugyanis kötelesek mentességi jogukra kioktatni, s ha ezt valamilyen okból netán elmulasztanák, az egyébként mentességre jogosult tanú vallomását bizonyítékként figyelembe venni nem lehet, de az így tett vallomás nem alapozza meg a hamis tanúzás miatti felelősségre vonást sem. A büntetőjogi gyakorlatban az tapasztalható, hogy a mentességi jogot élvezők többsége él is e jogával. Voltak azonban akik a legközelebbi hozzátartozójuk, pl. férjük ügyében is tanúvallomást tettek a mentességi jogra történt kioktatás ellenére, s bizony az is előfordult, hogy ennek következményeként az ilyen feleség bűnösségét is meg kellett állapítani hamis tanúzás miatt. Éppen ez a következmény késztet annak hangsúlyozására, hogy a tanúzási mentesség intézményét nem ok nélkül hozták létre. Korábban már említettem, hogy a közeli hozzátartozók ügyében nehéz elfogulatlannak lenni. Mivel pedig a tanúhoz az eljárást folytató hatóság tagjai sok-sok kérdést intézhetnek, s a tanúnak — ha nem élt mentességi jogával — minden kérdésre válaszolnia kell, vagyis nem válogathatja meg, melyekre válaszol, melyekre nem, aszerint, hogy melyik kérdésre adott válaszával használ, melyikkel árt hozzátartozójának, reálisan fennáll annak veszélye, hogy a vallomás ha nem is teljesen, de bizonyos vonatkozásokban hamis lesz. Helyesnek azt tartom azért, ha a hozzátartozó csak akkor tesz tanúvallomást, ha biztos lehet abban, hogy „meglepetések" nem érhetik, és így nem veszélyezteti saját személyes szabadságát, de az eljárás alá vont hozzátartozó érdekét sem. Elöljáróban utaltam rá, hogy írásommal bűncselekmények megelőzéséhez szeretnék hozzájárulni. Ha sikerült a figyelmet felkelteni, a felvetett gondo6 471