Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)
1969 / 3. szám - Kósa László: Nagy György köztársasági mozgalma Békés megyében
képviselő, és az időszaki választások megcsillantották a lehetőséget köztársasági jelölt állítására. Nagy György először Jánosi Zoltán debreceni református lelkészt szerette volna felléptetni. A jelölést támogatták a gyomai köztársasági érzelmű választók, „egy érdemes olvasókör tagjai" és azonnal írtak Makainak, aki a környéken egyetlen számukra számba jöhető kortes volt, hogy tájékoztassa és támogassa őket. 2'' 1 Jánosi azonban nem vállalta a jelölést és Nagy György újabb emberre vagy az egyik budapesti párttagra, Szeles Adorjánra, vagy egy volt gyomai képviselőre, Fábry Károlyra gondolt, s ehhez kérte Makai támogatását. 2 5 Makai lelkesen írt a köztársasági érzület terjedéséről, s ebben saját érdemeiről, de kitért a kérés elől. Húzódozását azzal magyarázta, hogy amikor Szeles Adorján Lőrincz Konstantinnal, a párt lelkes budapesti támogatójával Gvomán járt, őket a főszolgabíró csendőrökkel igazoltatta. Makai saját állítása szerint szintén akart Gyomára menni, de a gyomaiak kérték, hogy mivel a csendőrség figyeli a készülődést, ne menjen, s így útja meghiúsult. Ugyancsak elmaradt az általa április 28-ára tervezett szeghalmi járási pártalakulás, melyet elhalasztott, hogy előbb az alakulás számára a megyénél biztosítékot szerezzen, nehogy úgy járjanak, mint a makóiak. 2 0 Az igazságot nem tudjuk pontosan. Annyi bizonyos, hogy a gyomaiak visszautasításának nincs nyoma Makai Márton különben gondosan megőrzött irataiban, s az összehívandó gyűlés is csak ötlet volt, megvalósítására alig tett lépéseket. Feltevésünket megerősíti, hogy néhány nap múlva Lőrincz Konstantin Nagy György kérésére levélben számolt be Makainak gyomai útjáról. Szerinte kevés pénzzel, 20—30 koronával meg lehetne szerezni a gyomai mandátumot és kéri Makait, hogy vezessen május 18-án kb. 50 fős deputációt Budapestre Szeles felkérésére. Egyben megírta azt is, hogy kikhez fordulhat bizalommal Gyomán és Endrődön. 2' Makai őt is elutasította. Azzal érvelt, hogy nem ér rá, és különben is óvatosabban kell szervezkedni. Később igyekszik majd a hívásnak eleget tenni, de most nem tud néhány nap alatt küldöttséget összeállítani. 2 8 A jelölés körül tovább folyt a huzavona. Makai hamarosan a leköszönő képviselőtől is kapott levelet, az is kérte pártja, a Függetlenségi és 48-as Párt számára támogatását, korteskedését. 2 0 Nagy György próbát tett szolnoki hívével, Bényey Jánossal is, aki előbb hajlandóságot mutatott, majd családi okokra hivatkozva visszamondta a jelölést. 3 0 Ezekben a hetekben alkotta meg a parlament a királysértési törvényt és a köztársasági párt tagjait országszerte zaklatták a hatóságok. Nagy György elkeseredetten kérte Makait, hogy lépjen fel Gyomán, még akkor is, ha betiltják a pártot, legalább adjon életjelt a mozgalomról. 3 1 Makai visszautasította kérését, mert mint írta, olyan a helyzet, hogy magát és választóit „üldözésnek és elcsukásnak" tenné ki. Ehelyett inkább kisgazdapárti barátjának korteskedik a sárréti falvakban, s bizonygatja Nagy Györgynek, hogy érdemes támogatni őket, hiszen nem kormánypártiak. 3 2 Nagy György végül azt kérte, hogy ha már nem a párt a színeiben, de radikális programmal mindenképpen lépjen föl Makai. 3 3 Makai mégsem jelöltette magát és a választáson az uralkodó Munkapárt győzött. Paktummal megszerezve a gazdapárt szavazatait, legyőzte az ellenzéki Függetlenségi és 48-as Pártot. 3 4 '453