Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)
1969 / 2. szám - SZEMLE
A kötet megjelenésének alkalmát szeretnénk felhasználni arra is, hogy röviden legalább foglalkozzunk Nagy Gyula immár 2 évtizedet meghaladó kutatói tevékenységével. Mint sokan mások, ő is a múzeumi munkán át kapcsolódott bele a néprajzi kutatásba. Éppen 20 évvel ezelőtt jelent meg első publikációja az Ethnographia 60. évfolyamában, melyben az orosházi múzeumot ismertette. Ezt a közlést azóta még számos követte, s jól megfigyelhető igényeinek folytonos növekedése. A csúcspontot talán nem is ez a munka, hanem „Orosháza története és néprajza" jelentette, melynek néprajzi kötetét az Ethnographia 1966. évfolyamában oly elismerően méltatta Balassa Iván. Ha azt nézzük, hogy a nagy alföldi parasztmetropolisok múltjáról milyen ismeretekkel rendelkezünk, akkor bizony azt kell mondanunk, hogy e kötetek megjelenéséig Orosháza bizony igen hátul kullogott nemcsak Szegedhez, Hódmezővásárhelyhez, hanem még Békéshez és Tótkomlóshoz viszonyítva is. Szinte az egyetlen átfogóbb táiékoztató Veres József mérsékelt igényű kötete s így nem csoda, hogy a harmincas évek nagy történeti összefoglalása úgy tudja, Orosházát szlovák lakosság népesíti be 1744-ben. Darvas József ismertette meg az országgal igazán Orosházát, az alig kétes értékű „legnagyobb magyar falu" jelzővel ellátva, de az ő finomérzékű szociológiai elemzései nem pótolhatták a történeti kutatásokat. Nyilván ilyen megfontolások mozgathatták Nasv Gyulát, amikor szerény lehetőségek birtokában az oly nagyszabású és munkaigényes szerkesztői feladat megoldására vállalkozott. Azért említettük első helyen ezt a munkát, mei ennek jelentősége jóval túlmutat egy szakkutatási ág érdeklődési körén az ismeretek széles halmazának feltárásával. Nagv Gyula munkásságának lényegét mégis a néprajzi tevékenység jelenti, döntően az agrárctnográfia körében. Kutatásai csak látszólag, formálisan lokális jellegűek. Eredményei azonban egy nagytáj, a magyar Alföld gazdálkodásmódjának repzentációját jelentik. Annak az extenzív, kötetlen, szabadföldi gabonatermelésnek, amely az Alföld nagy részén jellegzetes volt. amely a maga külterjes technikájával is egy igen termelékeny eljárást jelentett s éppen ezért az Alföld török utáni felvirágzásának — s ki tudja bizonyítani, talán még 15. századi fénykorának is — alapját jelentette, mindmáig s feltehetően most már véglegesen is, az ő leírása adott legplasztikusabb formát. A „Takarás és nyomtatás a kardoskúti (Békés m.) Kérdő-tanyán" az Ethnographia 1954. évfolyamában bizonyára azon cikkek közé tartozik, amelyet 50—100 év múlva is fellapoz az, aki a magyar földművelés, gabonatermelés technikája iránt érdeklődik. Nagy Gyula közreműködésének köszönheti a magyar néprajztudomány, hogy talán utolsó hiteles rekonstrukcióként sikerült filmre venni ugyancsak a Kérdő-tanyán a nyomtatás egész munkamenetét, filmdokumentációnk páratlan értékeként. S bizonyára nem véletlen, de mindenesetre nem méltatlan, hogy a széleskörű érdeklődésre számottartó cséplési módot Nagy Gyula mutatta be alapos leírásával nemzetközi fórumon, éppen az egyik legtekintélyesebb európai szakfolyóiratnak a Zeitschrift für Ethnologienak 86. évfolyamában. Ezen említett cikkei, két önálló kötete, de további cikkeinek nagyobb része — melyeket itt nem sorolhatunk fel — leíró jellegű. Ezzel azonban csak műfaji meghatározást s nem értékelést adtunk. Nem egészen spontán módon és semmiesetre sem öncélúan jöttek ezek létre, szerves részei a bizonyos mértékig tervszerű néprajzi kutatásnak, annak a programnak, amelyet Tálasi István hirdetett meg még 1951-ben. Nagy Gyula volt az, aki a reá eső részt kifogástalanul teljesítette, bár ennyire megvalósult volna minden részlete. Munkássága tehát egy országos kutatási terv szerves része, anyaggyűjtés, rendszerezés, fárasztó és hálátlan feladat, amely nem vezet csillogó eredményekre, de maradandó ismeretekre igen. Nagy Gyula ezt a feladatot tudományunk mai szintjén az oly nélkülözhetetlen körültekintő precizitással, aprólékos műgonddal végezte. A tárgyias leírásokon keresztül is átsüt azonban tiszteletreméltó patriotizmusa, azzal a szűkebb közösséggel, Orosháza dolgozó népével való meleg együttérzés, amelyhez tartozónak vallja magát, amelynek alkotó tevékenységét, mindennapi életét, hagyományait, tudásanyagát kívánja szélesebb körben megismertetni. Műemléki, malomtechnikai vizsgálataitól eltekintve minden cikke szülőföldje kérdéseivel foglalkozik. Az Orosháza centrikusság akkor tűnik ki igazán, amikor túllépi a leíró bemutatást. Világos, hogy a „Lakodalmas kulcsoskalács sütése Orosházán és környékén" c. dolgozata 1959-ben arra törekszik. hogy sajátos néprajzi módszerekkel hozzájáruljon az orosháziak eredethelyének tisztázásához. Ügy látszik ma már, hogy csak etnográfiai és népnyelvi adatok segítségével tudjuk körvonalazni, hogy az a zombai lakosság, amely 1744-ben települt át Orosházára, honnan verődött össze. A 13 379