Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)
1969 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Kiss-Horváth Sándor: Adatok és visszaemlékezések Orosháza felszabadulásának eseményeiről
kező egység a Göbölyhajtó úton vonult fel, melynek egyik része befejezte az átkaroló hadmozdulatot Orosházán, másik része pedig Nagyszénás irányába fordult. Első ténykedésük a szélső házak kilövése volt, mert ott német megfigyelőt véltek. Majd néhány lövést adtak le a községre nehézfegyverekből, mely után megkezdték a felszabadító harcot a községben. Nagyobb harcok a község belterületén szerencsére nemigen voltak. Közvetlen háborús pusztulást a község alig szenvedett. Az akkori 7500 ház közül csak 25 vált lakhatatlanná, azok is főleg bombától és aknavető lövésektől. 1 6 A földvári úton egy szovjet páncélautót lőttek ki a védők. A Mező utcai nádasban pedig két magyar harckocsi rekedt bent. Az egyiket találat érte, a másiknak valószínű műszaki hibája lehetett. A vasútállomáson egy egész szállítmányra való magyar rohamlöveg került sértetlenül a szovjet csapatok kezére. Ezenkívül több tüzérségi löveget is hátrahagytak a védők a vasútállomás környékén. A szarvasi úton a kanyarban egy autóbuszt lőttek ki a szovjet katonák, melyen csendőrök igyekeztek elhagyni a községet. Komolyabb csatározásra az alvégi temetőben került sor. Itt nagyobb létszámú magyar katona tartózkodott, akik ellenállást fejtettek ki. Mindkét részről tetemes volt az emberáldozat. Az ütközet során a győzelem a szovjet katonák oldalán bontakozott ki, melynek következtében a magyar honvédek a laktanyák iránvábr. vonultak vissza. Ezután alakult ki egy sajátos helyzet a laktanyák felszabadítása során. A szovjet katonák kijutottak a község nyugati peremére és tüT^őá'lásokat foglaltak a vasúti töltések mentén. A védők pedig a laktanyák vonalában vetették meg a lábukat. Ez már az esti órákban történt, s további lövöldözésre már nem került sor. De így néztek farkasszemet a sötétedés beálltáig. Annyira közel volt egymáshoz a két arcvonal, hogy egymást látták, egymáshoz átkiabáltak a szovjet és a magyar katonák. 1 7 A további értelmetlen véráldozat elkerülése végett a magyar hadvezetés úgy döntött, hogy feladják a laktanyákat is. Megfelelő fedezet mellett — az éj leple alatt — áttelepült a harcálláspont Szentes irányában ismeretlen helyre. Az éjjeli elvonulás alkalmával a magyar honvédeknek két harckocsijuk elsüllyedt a gyopárosi érvonulatban, melyek másnap a szovjet katonák zsákmányai lettek. Október 7-én reggelre már a fedező erők is elvonultak a szentesi úton. Így puskalövés nélkül szabadultak fel a laktanyák és a Rákóczi telep. Ezzel Orosháza teljes határával felszabadult. Orosháza felszabadulása után Govorunyenkó marsall páncélosai tovább támadtak Szentes irányába, majd később még részt vettek a debreceni tankcsatában. A lövészek pedig Szarvas—Mezőtúr irányába folytatták a támadást. 1 8 Érdemes megemlíteni, hogy miután a szovjet hadsereg rohamos, váratlan, nagy tért nyerő támadásokkal tört előre, ezzel nem csupán időt nyert, de azt is elérte, hogy tucatnyi magyar város és többszáz község súlyosabb rombolás nélkül szabadult fel. Így a békés lakosság is megmenekült az ostrom és az utcai harcok szenvedéseitől. A németek által elárult, cserben hagyott magyar csapatok az egyenlőtlen harcban napról-napra a legsúlyosabb veszteségeket szenvedték. 1 9 Az egylépcsős harcrendben védő, zömmel idősebb tartalékosokkal feltöltött és rosszul felszerelt hadosztályok kimerültek a harcban. A hátráló magyar honvédek több esetben eldobálták a fegyvereiket és felszereléseiket. Nem egy esetben az üzemképes harci technikájukat is hátrahagyták. Ennek lett a következménye, hogy Orosházán 10 üzemképes rohamlöveget és három harckocsit zsákmányoltak a szovjet csapatok. 2*) A magyar honvédek felismerték a kilátástalan harcot és látták, hogy a kormány sem tesz semmit az ország és a honvédség pusztulása ellen. Így inkább vagy a hazaszökést, vagy a fogságot választották. 2 1 A felszabadulás következménye Orosháza felett hamar tovagördült a front. De hiába nem voltak itt nagyobb harcok, a háború mégis háború a maga kegyetlen törvényeivel. Igen nagy pusztulás következett be a község gazdasági életében. 2 2 A széthullott közösségi élet újjászervezésében pedig határozott segítségre volt szükség. A szovjet katonai parancsnokságok mindent megtettek, hogy biztosítsák az élet 11 347