Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 2. szám - Dr. Juhász Antal: Orosházi subás-szűcsök

A régi nagy vásárok ideje lassan lejár, de az utolsó orosházi subásszűcs ma is fölbukkan a dél-alföldi vásárokon. Nincs egyedül. Rajta kívül csizmadiák, szíjgyártók, kötelesek, lakatosok, bazárosok is vásároznak. Akiknek nincs saját gépkocsijuk, azok öten-hatan összefognak és kibérelnek egy teherautót. Am a sok más szakmabeli között az orosházi mester az egyedüli subás. (A krónikás hűség megköveteli tőlem az igazságot: 1968 tavaszán, a mórahalmi vásáron találkoztam egy idős félegyházi subással, — akit orosházi adatközlőm is ismer és említett. — de ő hajlott kora miatt nem olyan rendszeres vásározó, mint orosházi szaktársa.) Keresem a magyarázatot: miért van még ma is és hogyan élhet meg vásározó subásszűcs és miért éppen Orosházán? Az első ok kézenfekvő: mert el tudja adni portékáját, a subának ma is akad vásárlója. Jóval kevesebb, mint akár 30—40 évvel ezelőtt, jobban „fogni kell a vevőt", de van. Ismert, hogy Csongrád és Bács-Kiskun megye szőlő- és gyümölcstermelésre berendezkedett területein még több tszcs és szakszövetkezet működik. Itt a tagok jobbára maguk értékesítik termésüket és a városi piacra sokan lovaskocsin járnak. Ezen pedig a suba ma is a „célszerű embör" legjobb takarója, Nem szólva a termelőszövetkezeti juhászokról, régimódi éjjeliőrökről, akik a subát szintén nem nélkülözhetik. Legfontosabb tehát a még meglevő kereslet szerepe. De miért éppen orosházi szűcs elégíti ki ezeket az igényeket? Ennek egyik indítéka az. hogy messze környéken csak itt, a volt Vásárhelyi-pusztán tenyésztenek már rackabirkát, tgy a nyersanyag közelben beszerezhető. Nem elhanyagolható a kisipari hagyomány helyi múltja, szívós továbbélése sem. Orosházán a szűcsmesterség jelentős iparág volt, még az 1920—30-as években is utóvirágzását élte, amikor másutt, pl. Szegeden lehanyatlott. A ma élő két orosházi magyarszűcs ebben a nagy múltú és a vásározást tekintve erősen expanzív kisiparban nőtt fel, szerezte szakmai tapasztalatát, hozzáértését. Czene mester személyében ehhez a szívós kisipari hagyományhoz erőteljes egyéniség párosult. Vállalkozó kedv, kitartás kellett ahhoz, hogy a helyi és környező kereslet visszaesése után, távoli vásárokon keressen vevőt áruira. Nem vállalná akárki ma már a vásározással járó sok fáradságot, sokszor fölöslegesnek tűnő utazgatást. Egy tavaszi vásáron, déltájban megkérdeztem tőle, — akadt-e vevő? — Most nem. De nem is azért jöttem, hogy eladjak — válaszolta. — Hanem, hogy lássák az emberek: megvagyok, dolgozom még. Számolhassanak rá ősszel, amikor öszjzejön a pénzük, hogy lehet még új subát venni..." — Igen, most még lehet. Az orosházi subás jellegzetes színfoltja egyre fogyatkozó vásárainknak. DR. JUHÁSZ ANTAL '279