Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 2. szám - Dr. Juhász Antal: Orosházi subás-szűcsök

mítottak. A bőröket asztalra terítették és a készítőszerbe mártott ronggyal alaposan bedörzsölték. Ezt a munkát egyszerre ketten végezték és utána a bőrt korpával meghintették, hogy majd könnyen puhuljon. A bőröket összehajtva elrakták, majd kiteregették száradni. A birkabőr ekkor keményre, szinte kopogósra száradt. Ezután következett a kelesztés: tiszta vízbe mártott rongypamaccsal néhány napon át naponta két-háromszor bekenték a bőrt. „Amikor megkel, szinte olyan szaga van a bőrnek, mint a péknél a kovászolt tésztának . . ." Mikor a bőr kellő mértékben megkelt, a curholón, ásócurholón kinyújtogatták, majd a mestergerendáról lecsüngő kötélhurokba fogták és gamóval megtörögették. Először hosszában törték meg a bőrt, majd keresztben úgy, hogy mind a négy lábánál fogva fölkötötték. A bőrtörés nehéz testi munka volt, hiszen a szűcs állandóan rugdosta a gamót, amíg a bőr meg nem szikkadt. A jó subásszűcsök ezután a bőrt árpaliszttel vagy árpadarával meghintették és ún. dorozsmai földdel (agyagos fehérfölddel) bedörzsölték. Azt tartják, hogy az árpaliszt jó fogást, bársonyos színt adott a birkabőrnek. Utána vasgamóval újból betörögették és következett a kaszálás. A szűcs kézbe vette a két 20—30 cm hosszú kaszafát, hozzámarkolta a bőrt, és előbb hosszában, majd keresztben jól meghúzogatta a kaszavason. A segédnek 6 birkabőr törése és kaszálása volt a szakma és ez nehéz, erőt kívánó napi munkát jelentett. Kaszálás után a bőrt fölkötötték a bőrtörő kötélre, a mester megnézte, milyen a munkálása, hosszára meghúzgálta, mert a subánál az volt a fontos, hogy a bőr minél hosszabb legyen. A megszikkadt bőröket ezután színelték, azaz festették. Sárgaföldet vízben fölkevertek és az oldatba mártott pamaccsal beszínelték a bőrt, amitől világossárga árnyalatot kapott. A színelés meghizlalta a bőrt, utána még disznózsírral leheletszerűen végigsimították, különösen a soványabb bőröket. Ezután ismét betörögették, majd pihentették. A szabást mindenütt a mester végezte: összeválogatta a szőr színére és vastagságára egyező bőröket és kiadta a parancsot: „Rángassátok be ezt a két subának való bőrt." Az inasok fagamóval újból betörögették, a szabóaszta] szélén keresztben berángatták a bőrt, majd tőrökvassiú a szélét kiszaggatták, hogy simán álljon szabás alá. A régi mesterek a szabáshoz fertályos beosztású mértékfát használtak. A mértékfa 8 fertály hosszú (1 fertály = 20 cm), s éppen ennyi a legnagyobb suba hossza. Volt néhány mintasablonjuk: váll, oldaltoldás, nyakkivágás minta, de gyakorlott szűcsnek ezekre már nem volt szüksége. Aí orosházi suba 5—11 bőrből készült. A cselédsubát 5 bőrből, az ünneplő báránysubát gazdák és asszonyaik számára 11 bőrből varrták, — ez utóbbi kiterítve egész kört formált. Leggyakoribb volt a 6—8 bőrös suba. A suba részeinek orosházi megnevezése a következő: elej vagy eleje, oldal, hátuljközép. hátuljszél vagy régiesen hatuljhasítás, váll, fennálló gallér, nyakkivágás. Ahány hosszanti bőrdarabot összevarrnak, annyi szelesnek mondják a subát. A vásárló parasztember azt gondolja, hogy a suba annyi birkabőrből van, Bhány szeles. Csakhogy a szűcsök minden subán néhány bőrt megtakarítottak: 8 bőrből 9 szeles, 7 bőrből 11 szeles suba készült. A két hátuljszélt és a két oldalt ugyanis 1—1 bőrből szabták ki. Megfigyelhető ma is, hogy a subák bőrgzeletei nem egyforma szélesek: legszélesebb mindig a hátuljközép és a suba '271