Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 1. szám - SZEMLE

netének monografikus feldolgozásához. Igen értékesnek tartjuk a munkában közölt fényképeket, amelyek e nádtetős, sárból vert falú énülpt°ket áh-ázoüák. Sz'n°sen és érzékletesen ismerteti a körök, egyletek mindennapi életét, s a köbökben végzett politikai, művelődési munkát, amelyeket itt nem részletezhetünk. de talán nem tévedünk, ha úsy véljük, hoffv irt-észt itt, e körökben nevelődött, művelődött ki az a szegényparaszti vezető-étea, amely az adott alkalommal, a felszabadulás után, kezébe vette és felelősen irányította az új életet. Értékes anyagokat. adatokat és visszaemlékezésekkel hiteles'tett kénét nyújt a körökben végzett illegális munkáról, melynek szintén a körök voltak szétsugárzó központjai, fellegvárai. Függelékként két egylet teljes alapszabályát közli. K kis könyvecske értékes adataival nagy szolgálatot tesz a magyar munkásművelődés eddig alig ismert történeti kutatásának, s Békés megye munkásmozgalmi hagyományainak feltárásában. Gazdag forrásanyaga, levéltári kimutatásai alig hagynak kívánnivalót, mégis némi hiányérzettel említjük meg Szilágyi János: Munkásosztályunk általános műveltségi helvzete 1919—1945 között c. munkáját (Bp. 1964.), melyet a szerző nem említ, pedig ez az első tanulmány, amely átfogó képet nyújt a munkásosztály (a vidéket is beleértve), művelődési viszonyairól. Ugyanabban a sorozatban jelent meg, mint a szerző által ismert és említett Serfőző-féle tanulmány. De ez csak apró szépséghiba, amelyet minden bizonnyal pótól a szerző érdeklődéssel várt újabb munkájában. NAGY DEZSŐ A PARASZTDALTÓL A MUNKÁSDALIG (Szerkesztette: Katona Imre, Maróthy János. Szatmári Antal) Akadémiai Kiadó, 1968. Az 1950-es évek elején a népköltészeti kutatás egy úi ágának, a munkásfolklórnak a körébe vágó publikációk egész sora látott napv

!lágot a a néprajzi folyóiratokban. A népköltészet értőinek azonnal feltűnt, hogy ezek a munkásosztály hatalomra jutása után „felfedezett" dalok művészi színvonal tekintetében messze elmaradnak a klasszikus népköltészeti alkotások mögött, viszont osztályharcos tartalmuk, a munkásosztály forradalmi céljait kifejező szemléletük miatt alkalmasak arra, hogy új távlatokat nyissanak a társadalom történetét meglehetősen statikusan bemutató néprajzi kutatásokban. Sajnos azonban ebben a kezdeti időszakban elvi tisztázatlanság és módszertani bizonytalanság nehezítette a munkát. A dogmatikus szemlélet — mely a kultúrpolitikát és a társadalomkutatást általában jellemezte — a munkásfolklór-kutatásnak sem kedvezett. Alig volt lehetőség a józan elemzésre, csak a kritikátlan lelkesedésnek volt helye, mely a munkásdalokat a legmagasabb színvonalúnak, művészi értékűnek minősítette. Ilyen körülmények között kerültek a gyűjteményes kötetekbe a fűzfapoézis színvonalát képviselő versezetek, döcögő rigmusok, s egyéb, se nem népi, se nem költői „alkotások". Az első néhány esztendő eredményei — mostmár ezt nyugodtan megfogalmazhatjuk —, inkább elszomorítóak, mint lelkesítőek voltak. A módszertani tisztázatlanság és az új kutatási téma lehetőségeivel való tudatos visszaélés (a politikus téma „meglovagolása") hosszú időre devalválta a munkásfolklór fogalmát, és visszavetette az alighogy megindult kutatásokat. Maidnem egy évtized telt el, s alig történt valami a munkásdalok megismerése, a munkásfolklór törvényszerűségeinek meghatározása érdekében. Ilyen előzménvek után jogos érdeklődéssel vártuk az eddigi eredményeket summázó tanulmánykötet megjelenését. Vajon folyt-e munka, s milyen munka folyt azokban az években, amikor hallani sem lehetett munkásfolklór kutatásról? Milyen mértékben tisztázódtak azok a problémák, melyek az ötvenes évek kutatói lendületét zsákutcába juttatták? — ilyen kérdések fogalmazódtak az előzetes várakozás kapcsán. A kötet ismeretében nyugodtan kijelenthetjük: az imponálóan gazdag és sokrétű eredmények jól példázzák, hogy elmélyült munka folyt azokban a kritikus években is, s a felvetődött problémák ha nem is tisztázódtak véglegesen, minden esetre lehiggadtak. 167