Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)
1969 / 1. szám - VITA - Dr. Becsei József: Békés fejlesztésének néhány kérdése
A zárt települést övező kerteken túl következnek a szántók és a rajtuk helyet foglaló tanyák. A békési tanyarendszer, mint említettük, lényeges területcsökkenéssel áll ma fenn. A mai külterület sem egységes azonban a tanyák települési rendjét illetően. Ugyanis két olyan nagyobb sűrűsödési góc — Rosszerdő és Csatárkert keletkezett, amelyekben a tanyák már zárt sorba rendeződnek egymás mellé, ahol tehát a szórvány és a zárt település közötti átmenetet képviselő formaegyüttest találunk. Ezek jövőbeni fejlesztése eltérő lesz a többi területétől, mert itt már ma is szükségessé Jelmagyarázat: A jelenlevő összes keresőből: 1. közszolgálat, szolgáltatás, egyéb legalább 50%-ot elér, 2. az ipari és építőipari keresők aránya legalább 40%, 3. a mezőgazdasági keresők aránya legalább 30%. 12,7 A népesség foglalkozási megoszlása Békésen 1966ban, a rendezési tervben szereplő területen