Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)
1968 / 3. szám - HÍREK
gászati problémái" címmel, amelynek előadói dr. Kulin György, a TIT Budapesti Uránia Csillagvizsgáló Intézet igagatója és Róka Gedeon, a TIT Csillagászati Választmányának titkára voltak. Nagy sikert váltott ki Szeghalmon a „kerekasztal-konferencia". „Fiatalok és a nagyvilág" címmel az orvos, dr. Boros Imre, a TIT Békés megyei Egészségügyi Szakosztályának elnökhelyettese, a jogász, dr. Túrák Vince, a békéscsabai jogi szakcsoport vezetője, és a pedagógus, Zsilinszki Ádám, a TIT Békéscsabai Biológiai szakcsoport vezetője beszélgettek. Mezőkovácsházán a vitát mint közlésformát mutattuk be egy előre meghatározott irodalmi műről. Ez esetben Sánta Ferenc Húsz órájáról vitáztak a résztvevők. A vitát Elek László, a TIT Békés megyei Szervezetének elnökhelyettese vezette be és irányította a beszélgetést. Orosházán május 13-án „A növényi kártevők és ellenük való védekezés" címmel az előadó Murányi Miklós, a TIT Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szakosztályának vevezetőségi tagja azt érzékeltette, hogyan kapcsolhatjuk össze a kiállításokat szemléltetett ismeretterjesztő előadással. Szarvason a látogatást mint közlésformát népszerűsítettük. A jelenlevők sétát tettek a szarvasi arborétumban, majd az itt látottakról beszélt és mélyítette el az élményt dr. Szűcs Lajos, a TIT Biológiai Szakosztályának elnöke. Ezzel példát adott arról, hogyan kell üzemi, intézményi és egyéb látogatást összekapcsolni ismeretterjesztő előadással. Komplex kísérletes előadást mutattunk be Gyulán, két tudományág határterületének kísérletei segítségével. „A fényképezés fizikája és kémiája" című előadást Asztalos Gyula, a TIT gyulai kémiai szakcsoportjának vezetője és Lindeisz Ferenc, a TIT Békés megyei elnökségének és fizikai szakosztályának vezetőségi tagja tartott. A módszertani hónap tapasztalata az volt, hogy a változatos módszerekkel, jól előkészített előadások elérik céljukat, ezért a bemutatókon túl, szorgalmazni kell ezek gyakorlati alkalmazását is az elkövetkező időszakban. *** A TIT Békés megyei Szervezetének Idegennyelvi Szakosztálya hathetes angol és orosz nyelvtanfolyamot hirdetett július 1— augusztus 7-ig, illetve július 8—augusztus 14-ig Békéscsabán és Gyulán azon tanulók részére, akik szeptemberben a gimnázium angol és orosz tagozatos osztályába lépnek. Az angol nyelvtanfolyammal az volt a cél, hogy könnyítést adjunk az új nyelvvel most ismerkedő tanulók részére. Az orosz tanfolyammal pedig a tanulók tudásának egyszintre hozását akartuk elérni, hogy ezzel is segítsük az őszi munkát. A tanfolyamon 35 tanuló vett részt. A Szeghalmi Községi Tanács V. B. 1968. május 1—június l-ig első ízben rendezte meg a Sárréti Napokat. A járás valamennyi községében gazdag műsorról gondoskodtak a rendezők, figyelembe véve a helyi adottságokat. Célul tűzték ki a Sárrét néphagyományainak feltárását, megőrzését. Bemutatták az eddigi eredményeket, a fejlődést, hangsúlyozva a tájegység, a járás mindjobban egységessé válását. Szeretnék a Sárréti Napok megrendezését hagyománnyá alakítani. *** A TIT Békés megyei Elnökségének újabb tematikai javaslata jelent meg az 1968'69-es ismeretterjesztő évadra. A tematikai javaslat összeállítása május 15—június 4-ig tartott, amely időszak alatt valamennyi szakosztály vezetősége lelkes, értékes javaslatokkal segítette e munkát. Június 26-án megtartott elnökségi ülésen az elnökség tagjai elismerésüket fejezték ki a tematikai javaslat összeállításáért, értékelték a tematika sokoldalúságát, több réteget figyelembe vevő és a hármas évforduló megemlékezését segítő részletes, alapos témákat. *** A Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya, a Megyei Művelődési Ház, a Megyei Moziüzemi Vállalat és a TIT közösen filmesztétikai tanfolyamot szervezett július 1—6-ig, Szarvason. A tanfolyamon 4 alkalommal tartott előadást dr. Nemeskürty István, a következő témákból: „A Magyar Tanácsköztársaság eseményei filmen, Az államosított magyar filmgyártás 20 éve, A mai magyar filmművészet, Napjaink nyugati filmgyártása". „A természettudományi kisfilmek szerepe és felhasználása az ismeretterjesztésben" címmel dr. Krupa András, a TIT Békés megyei Szervezetének titkára tartott előadást, végül pedig Garasi Erzsébet filmesztéta, a kisfilm és a filmesztétikai nevelés kapcsolatáról szólt. Valamennyi előadást filmvetítés és vita követett. A tanfolyamon a művelődési házak igazgatói, népművelők, filmtanfolyamok vezetői és a TIT járási, városi titkárai vettek részt. 457.