Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)
1968 / 3. szám - VITA - Kelemen János: Szarvas város fejlesztése
lesz, azonban a városban ugyanennyi lakosra jutó tanulók száma: 34, mely a tervezett távlati igényeknél is magasabb. 1967-ben 12 tantermes középiskola épült, mely az egy osztályteremre jutó 44-es létszámot 24 főre csökkentette. Ezen a területen a város ellátottsága az országos átlag felettinek mondható. A jelenlegi igények a szakközépiskolák irányában tolódnak el, így indokolt, hogy a továbbiakban a gimnáziumi osztályok egy részét a területi igényeknek megfelelő szakközépiskolai osztályokká fejlesszék. Öntözéses, rizstermelő és mezőgazdasági gépészeti szakközépiskola már működik 1—4 osztállyal, de új párhuzamos osztályok megindítása válik szükségessé, és később vasúti szerelői szakközépiskolai osztály is tervezhető. A jelenlegi korszerűtlen, zsúfolt középiskolai diákotthon mellett új 120 férőhelyes diákotthon fejlesztésének igénye is jelentkezik. A Kossuth téri OTP-társasház homlokzatának makett-fotója A felsőfokú intézmények közül a felsőfokú mezőgazdasági technikum a megye leggyorsabban fejlődő oktatási intézménye. Mintegy 60 millió Ft-os előirányzattal további 420 diák technikumi képzését biztosítják. A meglevő tanügyi épület mellé nagyarányú bővítéssel újabb épületeket telepítenek, melyek kivitelezése jelenleg folyamatban van. A tanügyi számarányban 2 nagyméretű előadótermet és kiszolgáló helyiségeket, összekötő folyosóval, építenek. A folyosó az igazgatási és a kollégiumi szárnyakat kapcsolja össze a funkcionális igényeknek megfelelően. Az építkezést részben előregyártott vasbeton-szerkezetekkel, részben helyszíni vasbetonszerkezettel és tégla-teherhordó falakkal tervezték. A létesítmény új épületei javítják a városképet, és szervesen kapcsolódnak a meglevő szárnyhoz, melyet ugyancsak korszerűsítenek. Az 1965—66. iskolai évben 120 fő tanult. A jelenlegi nagyobbarányú fejlesztése során 1968-ban 300, 1969-ben 420, 1970-ben már 540 tanuló képzése válik lehetővé. Ezzel egyidőben 420 tanuló kollégiumi elhelyezése lesz biztosítva. A létesítmény a mezőgazdasági felsőfokú képzettségű szakemberek országos ellátását segíti elő. A felsőfokú óvónőképző intézet tanulószáma az 1965/'66-os iskolai évben 151 volt. Az elmúlt években kollégiummal és konyhával bővült ez az intézmény. A továbbiak során a gyakorlati oktatáshoz szükséges intézmény megvalósítását tervezik. Az iskolázás nagyságrendben a tervidőszak idején nem változik. Művelődési intézmények: 1964-ben létesült a 600 férőhelyes művelődési ház, mely a maga nemében a távlati igényeket is kielégíti. Szükséges azonban a kultúrház II. ütemét megvalósítani, melyben szakköri helyiségek, klubhelyiségek és különböző rendezvények céljára nagyterem áll rendelkezésre. A település részére megfelelő múzeum létesítése is szükséges, — ez a jelenlegi elgondolások szerint a tanácsház épületében lenne elhelyezve, majd ha a városi tanács új épületrésze az újonnan létesítendő járási, városi pártház mellett megvalósul. 393.