Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 3. szám - KIÁLLÍTÁS - Dr. Pogány Ö. Gábor: A XI. Alföldi Tárlat

lÁLLlTÁí A XI. ALFÖLDI TARLAT A kulturális élet országos kiterjedésű decentralizálódásának menetét tanúsítja az Alföldi Tárlatok története is. A szerényebb kezdetek után az idén már valóban a nagy kiállítások erényeivel dicsekedhetett a békéscsabai bemutató. Egy tárlat jelentőségét ugyanis nem annyira a felsorakoztatott műtárgyak mennyisége, mint inkább a minősége határozza meg. Persze, a minőség dolgában rendkívül ellentmondásosak lehetnek a különböző vélemények, de ha a jó képek és szobrok többféle irányzatot képviselnek magas színvonalon, ki-ki megtalálja kvalitásos változatban a neki tetsző „stílust", így hát sokoldalúan igazolódik valamely csoportkiállítás, ilyen-olyan válogatás érdeme. A magyar képzőművészet legfőbb értéke éppen gazdagságában rejlik, abban, hogy festőink, szobrászaink, grafikusaink kipróbált tehetséggel, egyéni felfogásban dolgoznak; s ha vannak is kisebb-nagyobb kollektívák, melyeken belül a rokontörekvések állnak össze egy-egy lazaszövetű társaságocskává, művészeti mozgalmunk egészének uniformizálódásától nem kell tartani. Azaz tartani tőle nem árt, mert a művelődésügyi adminisztráció viszont nagy kárt tett már és tehet még képzőművészetünkben épp e sokoldalú fejlődésben. Mert ha a tisztségviselők hatalmat adnak a fent emiitett társaságocskák egyikének-másikának arra, hogy zsűrizés címen a többiek felett fellebbezhetetlen végítéletet mondhassanak ki, akkor óhatatlanul megindult az elvtelen igazodás folyamata; az egzisztenciális problémák arra kényszerítik a legtehetségesebbeket is, hogy hajlamaik és meggyőződésük ellenére az „uralkodó" áramlathoz igazodjanak. Erre három-négy ciklusban már volt néhány elrettentő példa a felszabadulás után, s bizony a jelenleg folyó zsűrizések se igen tudják megőrizni akár a tárgyilagosság látszatát is. Ha ilyen értelemben nem is volt zavartalan a XI. Alföldi Tárlat anyagának az összeállítása, az együttes kép mégis biztató, sok reményre jogosító. Megint bebizonyosodott, hogy ha jó szervezés nyomán lehetővé válik valamilyen épkézláb szempont szerint kiállítást rendezni, tehetségeinken már nem múlik az, hogy az efféle megnyilatkozás érdekes élménnyel ajándékozza meg a közönséget. Ezúttal az Alföldön élő, dolgozó, e vidékkel valamiként kapcsolatba került művészeket hívták meg a szervezők, és azokat a kollegákat, akik békési születésűek, bárhová kerültek légyen el később életfolyásuk során. Az előkészítés kiinduló pontja első hallásra elég szorosnak és a kilátások tekintetében még organikusnak is látszik. Kiderült azonban, hogy az elméleti célkitűzések — megvalósulásuk folyamán — korlátozhatatlan szerteágazódásban jelentkeznek. Kinek-kinek a működési tere, születési helye végül is nem szab egyértelmű feltételeket művészi munkája elé, egyazon tájon, a szülőföld mégoly feloldhatatlan igézetében igen csak eltérően nyilatkozhat a környék tudatos szószólója is. Sokan vannak viszont olyanok, akiket nem korlátoz a genius loci, képzeletük nem igazodik az emlékeikhez, alkotótevékenységük elszárnyal a közvetlen tapasztalatok világától, de még a gyermekkor feledhetetlen hiedelmeitől is. Bebizonyosodott már, hogy a kötött tematika se tudja közös nevezőre hozni a művészegyéniségeket, évszázadokon keresztül a kultikus Madonna-ábrázolás is személyes vallomásnak sikerült, a szentek gyülekezete meg időszerű él°tképné kerekedett. A XI. Alföldi Tárlat kiállítóit ugyancsak a szubjektivitás és a közösségi meghatározottság koordinátáján kell elhelyeznie annak, aki foglalkozni kíván mű378.