Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)
1968 / 3. szám - Sass Ervin: A csorvási gimnazisták szabadidejének felmérése és népművelései hasznosítása
Mit csináltam, felkeléstől lefekvésig? és még 45 kérdés A felmérés kétféle kérdőívvel történt. Az egyik kérdőív „Mit csináltam felkeléstől lefekvésig?" címmel reggel 5 órától éjfélig nyújt lehetőséget az elfoglaltságok órák szerinti közlésére, egy teljes hét minden napján. A második számú kérdőív 45 különböző kérdést tartalmaz, s ezek zömmel a helyi művelődési lehetőségeket kutatják, s választ kérnek az adatszolgáltatótól arra is, hogy miként értékeli a rádió, a televízió, valamint a község művelődési intézményeinek programját, tevékenységét, milyen javaslatai vannak, melyek megvalósításával — véleménye szerint — hasznosabb szabadidő-eltöltést lehetne biztosítani a községben. A kérdések jórésze az adatszolgáltató ízlésállapotát is kutatja, és abból a helyes meghatározásból indul ki, hogy ,,az ifjúság érdeklődésének alakulása szervesen összefügg ízlésének fejlődésével és műveltségének színvonalával." (1 : 4.1.) Választ kerestem arra, hogy a csorvási gimnázium negyedikes tanulói családi körükben rendelkeznek-e olyan tárgyi eszközökkel, melyek művelődésük, személyiségük formálását segítik, a megfelelő következtetések kialakításához feltétlenül szükséges volt ismerni, hány családnak van televíziója, rádiója, sőt lemezjátszója, a tanulóknak saját könyvtára, gyűjtenek-e valamit (mely szenvedély jól megvilágítja érdeklődésüket, ízlésüket), és műveltségi színvonaluk, valamint hasonlóképpen itt is ízlésállapotuk tükrözésére több kérdés irodalmi érdeklődésüket kutatja. Azt, hogy milyen irodalmi alkotások, milyen hőseivel tudnak azonosulni, milyen hősök érdeklik őket; de több, hasonló kérdés foglalkozik a filmművészettel kapcsolatos véleményükkel is. Végezetül érdeklődtem az iránt, hogy jól érzik-e magukat községükben, elvágyódnak-e onnan, vagy szívesen élnének felnőtt korukban is ugyanitt. Több, kisebb horderejű kérdés egészíti ki még az összképet, nyújt lehetőséget a felmérés plaszticitásának biztosításához. A két kérdőívet megfelelő tájékoztató után osztottam ki az osztály tanulói között, tíz fiúnak és húsz leánynak. Az 1. sz. kérdőívet — kérésem szerint — naponta töltötték ki, pontosan feljegyezve egész napi elfoglaltságukat óra, perc bontásban. A kérdőívek kitöltésével kapcsolatos problémák megoldására, és az ívek összegyűjtésére szívesen vállalkozott az osztály két tanulója, Szegfű Anna és Szarka Erzsébet, akik később, a felmérés utáni beszélgetést is előkészítették és megszervezték számomra. A beszélgetés, melynek során mélyebb bepillantást igyekeztem nyerni a kérdőívek adatainak feldolgozása során szerzett értesülésekbe, jellemzőnek tűnő részkérdésekbe, megfelelt a várakozásnak, és jól kiegészítette a statisztikai adatokat, hozzásegített a szabadidő-felhasználás minőségi vonásainak kitapintásához, a csorvási gimnázium negyedikes tanulóinak életmódját, szokásait, a szabadidő-aktivitások rendszeres ismétlődését illetve rendszertelenségét kielégítően magyarázta. Az adatok összegezése után a felmérés segítségével arra kerestem választ, hogy Csorváson, ebben a csaknem 8 ezer lakosú községben hogyan élnek a fiatalok, közelebbről a 17—18 éves gimnazisták, milyen lehetőségük van szabadidejük hasznos eltöltésére, olyan színvonalon, mely képességeik sokoldalú kibontakozását, művelődésüket, egészséges szórakozásukat és pihenésüket jól szolgálja, teljes összhangban a kor igényeivel, melyet e tanulmány elején már kifejtettem. Mivel semmiképpen sem szólam az, hogy a jövő olyanná lesz, 318