Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 3. szám - Dr. Tóth Lajos: A "Szarvasi Építőipari Munkások Világosság Dalköre" és Szavalókórusa a társadalmi haladásért (1928-1934)

teljesen érthető volt. A nagy sikert szegény nem sokkal élte túl. Betegsége rohamosan súlyosbodott. Mikor halálát közeledni érezte, a szeretett irányítót, Ruzicskay Györgyöt kérte magához, s akkor is a verset ismételgette. Így halt meg. Találkozott a szépséggel, a művészettel, a jövővel. Utolsó szavai is ezek voltak: „Érdemes volt élni, hogy ezeket elmondhattam a többieknek . . ." A Világosság Dalkör és Szavalókórus előadásain mindig zsúfolt volt a .nézőtér. Valóságos népünnepéllyé vált egy-egy rendezvénye. Még télvíz ide­jén is 15—20 km-es körzetből gyalogoltak be az emberek hallgatni, megnézni a kórust. Számukra ezek az alkalmak jelentették a kultúrát, az együvétarto­zást, a társadalmi életet. Csupa dolgozó, fejlődni vágyó ember, akik áhítattal szívták magukba a műsorok felemelő, lelkesítő tanításait, vagy ahogy mon­dották: „a mi művészetünket". Megható írásos dokumentumok is bizonyítják a dalkör és Ruzicskay si­keres munkáját. Az egyik előadás utáni (1930. május 16.) köri közgyűlés ere­deti jegyzőkönyvi kivonatából idézzük a következőket: „Elnök jelenti, hogy a május 11-i műsoros estélyünk rendezésében sikere Ruzicskay György fes­tőművész úr fáradhatatlan és kitartó munkásságának érdeme, ki önzetlen fáradozásával lehetővé tette, hogy esténk sikere a legteljesebb legyen. Há­lánkat úgy rójjuk le legszebben, ha Öt a dalkör tiszteletbeli elnökévé válassza. — A dalkör tagjai az elnöki jelentést örömmel fogadják és kitörő lelkesedés­sel Ruzicskay György festőművész urat egyhangúlag tiszteletbeli elnökké vá­lasszák. Kmf. Urbancsok Mihály elnök, Paluska György jegyző. Pecsét: Szarvasi Építőipari Munkások „Világosság Dalköre". 1 Ujabb vállalkozása előtt a dalkör ismét levéllel keresi fel Ruzicskay Györ­gyöt: „Tudjuk azt, hogy önzetlen elhatározásának egyedüli méltó jutalmát az elért sikerekben találja meg . . . Kérjük, hogy álljon mellénk továbbra is, és buzdítson bennünket új törekvésekre, a szépnek szeretetére. Reméljük, hogy segítségünkre lesz a kultúrának széles körben való terjesztésében és a felvilágosítás nemes munkájában . . ." (1930. május 18. Aláírók, pecsét mint az előbbiekben.) Természetesen az újabb műsoros est — majd folyamatosan a többi is — sikeresebben zárult. Bizonyságul még egy közgyűlési (1931. febr. 5.) jegyző­könyvből idézünk: „Elnök előterjeszti, hogy f. évi január 11-ikén rendezett műsoros estünknek az erkölcsi sikere úgyszólván teljes volt. Ezen siker an­nak tudható be, hogy Ruzicskay György festőművész úr, tiszteletbeli elnökünk szinte fantasztikus hittel és fáradságot nem ismerő, példaadó és türelmes munkájának hálával és a tiszteletbeli elnök iránti lelkesedéssel fogadja és Ruzicskay György festőművész úrnak . . . munkásságáért jegyzőkönyvileg kö­szönetet mond." A lelkes munka, a tartós siker, főleg a haladó szellem a szarvasi dolgozó nép részéről — mint már erre utaltunk is — tüntető támogatásban, a ható­ságok részéről viszont rosszallásban, sőt élénk averzióban részesült. Csendő­rökkel üldöztették a kórus vezetőit, zaklatták aktívabb tagjait. Minden eszköz­'zel nehezítették a próbák, sőt az előadások helyének és idejének zavartalan biztosítását. Különféle formai és adminisztratív (nyomtatvány, engedély) ne­hezékkel gátolták a kör munkáját. Ruzicskay végül is kénytelen volt Szarvast elhagyni. Részben személyes biztonsága érdekében, részben megélhetési mi­nimumának biztosítása végett Budapestre ment. 314

Next

/
Thumbnails
Contents