Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Szilágyi Miklós: Újabb adtok a sárréti pákászok életének megismeréséhez

tehát elsősorban ennek tisztázását tekintem feladatomnak. Majd a pákászok tevékenységének néhány részletéről, a munkakooperáció jellegéről s ezzel kapcsolatban a tapasztalat-átadásról, a munkába való belenevelődésről szólok. A pákászok társadalmi helyzete A Bucsa-puszta és Szerep község közötti határt a Berettyó jelentette. Mivel azonban a folyó több ágra szakadva folydogált, a szerepiek oly módon akartak községük határához csatolni egy darabot a bucsai pusztából, hogy a Berettyó valóságos medrét egyik mellékágnak, a bucsai pusztán folyó egyik eret pedig valóságos medernek nevezték. Nem vitatták tehát, a szerepiek sem, hogy a Berettyó a határ, csupán azon folyt a vita: a több ág közül melyik „a Berettyónak régi és mostani valóságos folyása". A tanúkhoz intézett kérdések egyrészt a valóságos meder határjellegét, másrészt a különböző vízfolyások, erek hovatartozandóságát firtatták. A vitatott területet a pákászok, a pásztorcfk ismerték alaposabban, s rajtuk kívül még azok a gazdák, akiknek jószágja legelt a vitatott területen: ők voltak a tanúk. Az a tény, hogy a pákászok tanúként szerepeltek, eleve azt bizonyítja: nem voltak társadalmon kívüliek, hiszen az a jogi személy — ezesetben Füzesgyarmat község elöljárósága — mely vallomásukra (mégpedig kedvező vallomásukra) igényt tartott, ismerte őket, sőt elismerte a rétségben folytatott tevékenységüket. S ez a jogi elismerés mépinkább szembetűnő, ha azt is hozzátesszük, hogy a pákászok nem füzesgyarmati, hanem kisújszállási illetékességűek voltak. Hogy pedig a pákászat korántsem volt „szabad" tevékenység, hanem szolgáltatásra kötelezett, a pákászok vallomása mindennél jobban bizonyítja. Sass Mihály 61 éves tanú a következőket vallotta: ,,a' Tanú Szél Jánossal egy ízben Kelemen István Úrhoz is elmentek, a' Berettyóban nevezetesen pedig, Bányába, Fektóba, és Zódonba, a' Pákászatra, halászatra és Csikászatra szabadságot kérni, mégis engedte Kelemen Ur nékiek, mondván azon helyek peresek ugyan, de mégis szabadon pákászhatnak. mivel a' Gyarmatiakkal oly Egyességre léptek, hogy sem a' Gyarmatiak a' Szerepieket, sem pedig ezek azokat neháborgassák, megmondá pedig aztis nékiek, hogy a Berettyó innenső részire által nejöjjenek, mert bajok lészen, azért kértek pedig Kelemen Úrtól szabadságot, mivel ő 9dén a' Gyarmatiak pedig 4dén adták a' Pákászatot, Csikászatot, és egyebet." Ebből a vallomásból — melynek igazát egyébként a többi vallomástévő szavai is erősítik, de éppen az egyező tartalom miatt nem tartjuk szükségesnek az idézésüket — világosan kiderül, hogy a pákász a terület tulajdonosának engedélyével dolgozott, s vállalta a szolgáltatás befizetését is. Ha ugyanis csak tessék-lássék egyezséget kötött volna a birtokossal, s fütyült volna arra, hogy pontosan megadja a járandóságot, semmi értelme nem lett volna a peres föld két tulajdonosa közül azt megkeresnie, amelyik kedvezőbb feltételeket kínált. Sass Mihály szavaiból egyébként az is kiderül, hogy a tulajdonos Kelemen István úr is ismerte a rétséget, hiszen pontosan elmondotta a pákásznak. hol halászhat. Ugyanígy ismerték a vitatott területet a füzesgyarmati bírák, akik többször meg is jelentek, hogy a tilosban talált pákászokat felelősségre vonják. Több vallomástevő elmondta pl., hogy 1779-bsn a gyarmati bírák három szerepi és két kisújszállási embert, akiket a bucsai részen pákászatban tatláltak, árestomba vittek. Az egyik kisújszállási pákász — Sőrés Szabó Gergely — maga is szerepel a vallomástevők között, s arra hivatkozik, hogy Kelemen úrtól kapott engedélyt a halászatra. Nyilvánvaló tehát, hogy nemcsak a pákászok, hanem a terület birtokosai is ismerték a rétséget, s annyira ismerték, hogy a terület legjobb ismerőit, a pákászokat is meg tudták lepni. Az e^ondottak egyértelműen bizonyítják, hogy a rétség nem tekinthető „senki földjének", a pákászok szabad birodalmának. Ezt maguk a pákászok is jól tudták, s tevékenységüket úgy szervezték, hogy ne ütközzenek a feudális jogi viszonyokkal: tudomásul vették — minden terhével együtt — az adott tulajdonviszonyt. Ha nem vették volna tudomásul, pákásztársaik vettek volna rajtuk elégtételt. Ilyen esetről számol be Mocsári János 38 éves szeghalmi lakos, aki egy gyarmati gazdánál béres lévén ..egy Télen a' Gazdája Marháit Zódonyon, éppen a Berettyó partján legeltette, és pákászás végett által ment a' Berettyón, a'hol Szerepi Borúzs Mihályal öszve akadott, ki is a Tanút azonnal keményebb szókkal illetvén, parancsolta néki hogy előtte menne bé Szerepre, mivel ez úgymond más határ, de a' Tanú nem engedelmeskedett, és igy a sok küszködés után baráttságra léptek." (Boruzs Mihály szerepi pá252