Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)
1968 / 1. szám - HÍREK
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. és a Battonyai Mikes Kelemen Gimnázium fennállásának 20. évfordulója alkalmából november 4-én az iskola és a TIT Békés megyei Szervezetének közös rendezésében az iskola névadójáról, Mikes Kelemenről emlékeztek meg Battonyán. Ez alkalommal leplezték le Simon Ferenc szobrászművész Mikes-portrédomborművét az iskola falán. Ezután ünnepi gyűlésen dr. Hopp Lajos kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia titkára emlékbeszédet tartott Mikes Kelemenről. Az előadás után az iskola nevelői és az irodalom iránt érdeklődő tanulók szűkebb körben beszélgettek a Mikessel kapcsolatos hagyományápolás lehetőségeiről. A rendezvény kitűnő példája volt a tudományos kutatás, az ismeretterjesztés és a nevelési lehetőségek egységének megteremtésére. Megyénk fürdővárosában, Gyulán indul az érdekesnek ígérkező Idegenforgalmi Szabadegyetem, melyet a Nemzetközi Idegenforgalmi Év alkalmából első ízben indítanak megyénkben. A TIT szabadegyeteme novemberben indul, tíz előadásból áll, melynek célja az egyre nagyobb idegenforgalmú város lakosságának szélesebb körű tájékoztatása az idegenforgalom nemzetközi, országos, helyi jelentőségéről. *** Megkezdődtek az előadások az Altalános Közúti Közlekedési Szabadegyetem második évfolyamán. A kilenc előadásból álló változatos, érdekes témájú szabadegyetemen, amely Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Mezőkovácsházán indul, azok vehetnek részt, akik gépjárművezetői igazolvánnyal rendelkeznek. **• A TIT Művészeti Klubjának vezetősége októberben ülést tartott, melyen a klub évi munkatervét beszélték meg. A hónapok első hétfő estéin összegyűlő klubtagok gazdag, színes programból vehetik ki részüket. Irodalmi, képzőművészeti, zenei rendezvények lesznek, részben helyi, részben központi előadók közreműködésével. A klub új törekvése a színházzal való kapcsolat megteremtése. Ennek érdekében a klub első összejövetelén, amely november 13-án volt, Szilágyi János, a MM Színházi Osztályának főelőadója „Szovjet dráma — szovjet színház" című előadást tartotta meg, melyet Arbuzov A tizenkettedik óra című darabjának ankétja követett. Az est sikerét a résztvevők aktivitása, a kellemes hangulaj bizonyította. Ismét szép programmal indult Békéscsabán a TIT Zenei Szabadegyeteme, amely 8 előadásból áll. Az egyes előadások érdekessége, hogy a zenét a képzőművészettel vagy az irodalommal kapcsolják össze az előadók. Az első előadás a reneszánsz zenével és képzőművészettel foglalkozik. A további előadások a zene fejlődését kísérik végig napjainkig. ••• Munkaügyi Döntőbizottsági Akadémia indult novemberben Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Szarvason. Az akadémia iránti érdeklődést a jelentkezők nagy száma igazolja. Az előadásokon, amelyeket összesen 350 ember hallgat, olyan gyakorlati problémákról van szó, amelyeknek megtárgyalását a vállalatok képviselői nagy érdeklődéssel várják. ••• Lengyel vendég, a rzeszowi vajdaság titkára, Frantiszek Papiernik látogatta meg a TIT Békés megyei Szervezetét november 14—15-én, akinek gazdag programban volt része. Gyulán a kémiai szakkör munkáját nézte meg, meghallgatta a Közlekedési Szabadegyetem megnyitóját. Megtekintette Gyula és Békéscsaba nevezetességeit, valamint Orosházára is ellátogatott. A megyénkben folyó munka teljességgel megnyerte tetszését. ••• A TIT Irodalmi Szakosztály december 6-án reprezentatív előadást szervezett, melyre Váci Mihály költőt hívta meg. Az irodalmi esten Illés Lajos, a Móra Kiadó szerkesztője mondott bevezetőt. Selley Zoltán előadóművész tolmácsolásában hallgathatták meg irodalmunk jeles művelőj ének' legszebb verseit. A TIT Békés megyei filmklubjainak 1967/68. I. félévi programja 8-6 előadásból álló sorozat. Megyénk 12 helységében szervezték meg, a hagyománynak megfelelően arhív filmeket mutattak be a klubok előadásain. *** A Városi Tanács Művelődési Osztálya és a TIT közös rendezésében megindult Nevelők Akadémiája hat előadásból áll. Az előadásokon a gyerekek nevelési problémáiról szólnak a központi előadók. Az első előadás november 15-én volt, melyet Radics László, az ELTE tanára tartott. Az óvodás kori gyerekek nevelési kérdéseit mintegy 70 óvónő hallgatta meg. OÜDGCr összeállította: FISCHER KATALIN 148 ^MNOSVÁPO^