Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - ISMERETTERJESZTÉS - Szilágyi Miklós: A múzeum sajátos ismeretterjesztő feladatai

zeuni nemcsak egyedileg értékelhető műtárgyak gyűjtőhelye, sajátos dokumentációs értéke akkor is lehet egy tárgynak, ha nincs forgalmi (csere) értéke; b) a múzeumokban őrzött tárgyak jelentős része semmilyen szempontból sem tekinthető unikumnak, hanem egy adott tárgytípus reprezentáns darabjának (természetesen kivételt képeznek a képzőművészeti alkotások); c) egyetlen múzeumi tárgy sem „furcsa", nem „kuriózum", csupán környezetéből kiszakítva, összefüggéseitől megfosztva válik különlegességgé, kuriózummá. Sajnos múzeumlátogató közönségünk jelentős többsége vitatja ezeknek a megszorításoknak a jogosságát, s ezért ítéli meg tévesen a múzeumok szelepét, jelentőségét. (Meg kell jegyeznünk, hogy ebbe a többségbe olyanok is beletartoznak, akik az ismeretterjesztés munkáját hivatásszerűen végzik . . .) Az ebből eredő tévedések — fő vonásokban — a következőkben összegezhetők : — ha a múzeum minden tárgya egyedileg értékes, feltétlenül alkalmas arra, hogy kiállításon közszemlére tegyék. (Ennek nem akadálya a helyhiány — fűzik tovább a gondolatot — mert ügyes rendezéssel a mostaninak sokszorosa helyezhető el a rendelkezésre álló termekben.) — ha értékes egy tárgy, ne legyen raktárban, ha értéktelen, akkor viszont azért ne legyen. (Következésképpen: a múzeum legyen egyenlő a kiállítással! A jelenlegi rendszer, miszerint a raktári anyag a kiállításokon láthatónak sokszorosa, a közönség megtévesztése.) — mivel a tárgyak különlegességek, kuriózumok, a rendezésnek csak arra kell szorítkoznia, hogy mindent láthatóan elhelyezzen, s néhány szóval „megmagyarázzon". Mindezek a tévedések, félreértések egyszeriben eltávolíthatók a fogalmi tisztázás útjából, ha azt hangsúlyozzuk, hogy a múzeumnak mondanivalója van. Minden egyes tárgy akkor értékes, (forgalmi értéke tehát másodlagos!), ha a múzeum ilyen vagy olyan mondanivalóját jól szolgálja. A kérdés most már csak az, hogy milyen mondanivalója van a múzeumnak! A válasz az előzetes definíció szerint is nyilvánvaló: a múltról szól a múzeum. S ha pontosabban fogalmazunk, így kell mondanunk: az emberiség — vagy egy város, nemzet stb. — történetéről, hogy a közelmúlt, a majdnemjelen története is belefoglaltassék. A történelem — ezt szükségtelen bizonyítanunk — összefüggések láncolata, rendszere, s ez okból a múzeumi tárgyak mindegyike ezen összefüggés-rendszer tagja. A múzeumi kutatás feladata tehát az, hogy ezeket az összefüggéseket értelmezze, s a közönség számára is érthetővé tegye. E munkájában elsőrenden tárgyi, másodrenden írásos dokumentációt használ fel. Az is természetes viszont, hogy a történelmi múlt különböző szférái közül n?m mindegyik egyformán „tárgyszerű", kézzelfogható, s ezért bizonjos szférákról plasztikusabb, másokról kevésbé plasztikus képet alkothatunk a múzeumi anyag felhasználásával. Az eseménytörténet pl. elsősorban írásos feldolgozások alapján tanulmányozható, s a múzeumba ellátogató közönség ilyen vagy olyan színvonalon el is sajátította már az eseménytörténettel kapcsolatos ismereteket. A gazdálkodás, az életmód, a kultúra története viszont igen sok vonatkozásban eleve „tárgyszerű", s így ezeknek a szféráknak a történetéről a tárgyak összefüggéseinek a megmutatása mond a legtöbbet. A gazdálkodás módjainak története kiválóan értelmezhető a termelőeszközök és a technika történeteként, hisz a termelőerők (s ennek objektíve jelenlévő elemei, a termelőeszközök) a történelem hajtóerejét, motorját jelentik. Az