Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 2. szám - Dr. Dankó Imre: A sarkadi hajdúság

közül többen fegyvereikkel és zászlóikkal kivonultak és Rákóczi táborába mentek. Rákóczi a hozzá hű sarkadi hajdúk számára Ecsed várát jelölte ki táborhelyül. Azonban mire odaértek, az is megadta magát. A szatmári béke után ezek a hajdúk is és még más sarkadi bujdosók is hazaszállingóztak. Idehaza a jobbágysors várt rájuk. Nehezen törődtek bele, sokan nem is vállalták, és elköltöztek Sarkadról. Ennek a népi tiltakozásnak a nagyságáról egy későbbi tanúvallomásból tájékozódhatunk. 1720 táján Sarkad lakosai Berke János bíróságában elhatározták, hogy: „aki meg akar maradni Sarkadon és lakosa akar lenni, tehát minden teherviselést magára végyen és úgy megmaradhat, ha eddig együtt szenvedtünk továbbra is szenvedjünk; és annyi jussa lészen Sarkadban és a pusztákban kinekkinek, az ő jussa szerint; ha pedig meg nem akar maradni és a teherviselést magára nem veszi, harmad napok alatt a városból kimenjen, mely egyezésről levelet is csináltak volt azon alkalmatossággal."

1

9 Különösen sokan mentek (Békés) Szentandrásra.

2

0 1735-ben aztán itt lobbantották fel Nyulak Mihály, Szűcs István és Tokay György sarkadi volt hajdúk az úgynevezett „kiskuruc mozgalmat", a Péró-féle felkelést. Ettől a mozgalomtól Rákóczi visszatérését és vele a szabadabb paraszti élet visszaállítását. a nemzeti függetlenség biztosítását remélték. összegezve az elmondottakat, nem az volt a célunk, hogy a sarkadi haidúság eseménytörténetét ismertessük. Azt Márki Sándor többször idézett. munkáiban elvégezte. Inkább érzékeltetni kívántuk azokat a kutatási szempontokat, amelyek a hajdúság kutatásának eddigi folyamán háttérbe szorultak, amelyek a hajdúság egésze történetének, társadalmi tendenciájának megismerése miatt első renden fontosak. Igyekeztünk a sarkadi hajdúk életét, működését a kizsákmányolás és az idegen iga elleni népi küzdelmek sorába beilleszteni, megmutatni a sarkadi haidúság kapcsolatait a tőlük látszólag különálló, voltaképpen azonban velük egy és ugyanazon néni mozgalmakkal. A kérdés ezen részét tovább is vihettük volna és felvázolhattuk volna a XIX, század betyárságának kapcsolatait az egykori hajdúsággal, de idevonatkozó sarkadi vonatkozású adatok hiányában ettől eltekintettünk. Dolgozatunk annak bizonyítására is szolgál, hogy elérkezett az ideje egy, a kor színvonalán álló hajdú-monográfia megírásának, melyhez jelenlegi körülményeink között sokkal inkább meg vannak a lehetőségek, mint valaha is voltak. DR. DANKŐ IMRE JEGYZETEK 1. Az idegen hódítók elleni harcaink XI—XVII. századi történetéből. A Magyar Történészkongresszus plőadásaiból 1953. június 6—13-ig. Szikra. Bp. 1954. 2. Makkai László: A kuruc nemzeti összefogás előzményei. Népi felkelések Felsőmagyarországon 1630—1632. Akadémia. Bp. 1956. című munkája a hajdúság előkészítő szerepét tárgyalja a nemzeti egység gondolatával induló TI. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharcban. A román Liviu Patachi: Capitani de cete militare si haiduci romini la inceputul veaculni al XVIII. lea. Studii si articole de istorie II. Bucuresti. 1957. 131—156. 1. pedig a román hajdúság részvételére mutat rá Rákóczi szabadságharcában. A hajdúság kialakulásának eddig legszélesebb megalapozását a szerb Dusán Popovic: O hajducima (Beograd 1930—1931) című két kötete» munkájában adta. Vö.: Dankó Imre: A hajdúkutatás jelenlegi állása és feladatai. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962—64. 47—57. 25