Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - Dr. Sterbetz István: A kardoskúti puszta élő múzeumában

legjelentősebb vízivadunk számára is erős vonzerőt jelentenek, de a korábbi években a rendszeres vadászat túlságos igénybevételt jelentett a viszonylag kis terület számára. Egyetlen puskalövés elegendő volt ahhoz, hogy a tavon tartózkodó valamennyi madarat felrepítse, és könnyen elképzelhető, hegy ilyen körülmények között a gyakran ismétlődő társasvadaszatok mennyire nyugtalanították a félénk vízimadarakat. Az orosházi Dózsa vadásztársaság azonban dicséretre méltó megértéssel, már egy évvel ezelőtt — amikor a védetté nyilvánítás előzetes tárgyalásai megkezdődtek — önként beszüntette a fehértavi vadászatot. A nem várt méretű eredmény már az első vonulási idényben megmutatkozott. Valóságos vadkamra lett a tóból s a múlt év őszén nagyobb vadlibatömegek tömörültek itt, mint a huszonötször nagyobb vízfelülettel rendelkező Szegedi-Eehérto halastavain. Egyszerű a magyarázat. A nyugtalanított szegedi tavakkal szemben itt 19t>5 nyárvége óta nem hangzott el puskalövés. Az idei nyáron ugyanezt tapasztaltuk. Olyan vadrécetömegek zsúfolódtak össze Karri oskuton, hogy sokezres seregeiket a környékbeli táplálkozó területek szeptemberre már egyszerűen nem tudták eltartani. Ezek a példák mindennél világosabban rámutatnak arra, hogy jelentősen tudnánk javítani az európai vízivad helyzetet, ha szerte a kontinensen elegendő vaaterületet biztosítanánk számukra, ahol minden időben tökéletes nyugalmat találnak a vándorúton odavetődo réce- és libacsapatok. Ilyen haoorítatlan gyülekezőhelyek a szabad vadászterületek esélyeit is növelnék. Ugyancsak kardoskúti példa igazolja, hogy a rezervátumból naponta kiözönlő récetömegek milyen kedvezően befolyásolták Orosháza környéken a nyári vadaszeredményeket. Es e tömegjelenségeken kívül meg hosszú sorát lehetne említeni a tengerparti éietterhez ragaszkoüo, un. parti madaríajoknak, melyek kontinensünket átszelő vonulásuk során a sziitestavak sosvizü zátonyzónáiban kapják meg a megszokott tengeri adottsagoKat. Közöttük jónehány ritka laj, mint pl. sarjaró, terekcanko, véüionycsoru viztaposó, Kotorgató, sarki partiutó, navasi ule, lenyerlutó is előkerült. A tél hóba-jegbeíulladt, szunnyadó világa is évről-évre meghozza a maga érdekességeit. A törpe sziki növények apró magvai sarkvidékről delre huzodó sármányokat, pintyieleicet, pacsirtaieleket vonzanaK. A legmagasabb északi tájakon lakó nósármanyok évente ellátogatnak, volt olyan alkalom, hogy ezret meghaladó tömeg is vendégeskedett beiolüit. Ismételten előkerült már a havasi iülespacsirta is. Múlt év januárjában került begyűjtésre a rezervátum közeiében egy sarkantyús sármány, mely mindössze harmadik előfordulás e fajból hazank területén. ErdeK.es téli jellegzetesség a Középeurópaban mar rendkívül ritkának számító reznektúzok. E szép, érdekes, torpetermetu tuzokiaj a tó köruü gazosoKban, későőszi-téli átvonulása során, több alkalommal megjelent. Annak ellenére, hogy a vonuló-telelő fajokat elsőnek tárgyaltuk, a tó fészkelőiaunája is sok érdekességet tartogat. A Tiszántúlon egyedül itt költ jelenleg gulipán, évente nyolc—tiz párból álló kis koloniában. A szinten féltett, természeti emlékként számon tartott szeKililének Karüoskút a legnépesebb hazai költőterülete. Hortobágy mellett az országban csupán itt találunk szikipacsirtát fészkelve. Egyes években megtelepedett már a nyári lúd, mindhárom szerkőfajunk, gólyatöcs, kis lile és széki csér. A nádasok ezenkívül még barkós cinegével, fülemülesitkével, nádi tücsökmadárral, kékbeggvel és nádban költő récefajokkal dicsekedhetnek. 46