Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - Dr. Sterbetz István: A kardoskúti puszta élő múzeumában

feladat azoknak az élő vagy élettelen természeti emlékeknek védelme, melyek fennmaradását a különböző kultúrhatások veszélyeztetik. Másrészt minden ország, vagy nagyobb földrajzi tájegység keretében kívánatos olyan nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, vagy rezervátumok létrehozása, melyek a kérdéses területek sajátos természeti képét, a táj lelkiségét leginkább kifejezik. Magyar viszonylatban ez a követelmény egyenlő a puszta fogalmával. Ez az a tájforma, amely tőlünk nyugatabbra már hiányzik Európából és adottságaival sok tekintetben a délukrajnai, vagy középázsiai steppékhez hasonlítható. Nagy különbség azonban az, hogy míg az orosz sztyeppéket Belsőázsia esőtlen, száraz klímája hozta létre, a magyar puszta egy hajdani erdősztyepp jellegű tájból történelmünk évezredeiben keletkezett és sajátos kialakulásának következményeképpen élővilágának összetétele, környezeti adottságai is tájjellegűen egyéniek. Egyedülálló természeti viszonyok megőrzése pedig különösképpen kihangsúlyozza a fentebb említett természetvédelmi elveket. Ilyen meggondolások mérlegelése hozta létre a kardoskúti rezervátumot. A kardoskúti puszta védettségi határozata a terület geológiai, talajtani, régészeti, botanikai és zoológiai értékeire hivatkozik, hangsúlyozva azt, hogy mindezek olyan szerencsés tájadottságok keretébe tömörülnek, melyek az oly sokszor hangoztatott „élő múzeum" elvei szerint mutatják be az ősállapotra emlékeztető magyar szikespuszták jellegzetességeit. A védettség mintegy nyolcszázötven holdra terjed ki a kardoskút—vásárhelyi kövesút, az orosháza—-makói dűlőút, a Barackosi-dűlő és a Sóstóifőcsatorna egyeneseivel körülhatárolva. Magja azonban a százhetven holdat kitevő Fehértó, melynek szélsőséges fizikai és kémiai adottságaiban a magyar szikesek valamennyi ismert típusa megtalálható. A védelem gyakorlata, a táj és élővilág veszélyeztetettségének megfelelően, különbözőképpen érvényesül a rezervátum egyes zónáiban. A tulajdonképpeni tómeder, aszó eszményi értelmében, szanktuárium. Olyan sérthetetlen, mint egy múzeumi műtárgy, benne egy virágot letépni, vagy akár gyalogosan is áthaladni szigorúan tiltva van. A tómedert környező csenkeszrétek, szántóterületek hasznosítása az eddigi formák szerint legeltetéssel, kaszálással, illetve külterjes növénytermeléssel továbbra is folytatódik, azonban szigorú kikötés, hogy a termelőmunka a tájjeleget s a növény és állatvilág zavartalanságát nem veszélyeztetheti. Esetleges üzemágváltoztatásokhoz az Országos Természetvédelmi Hivatal hozzájárulása szükséges. Mindennemű megfigyelő vagy kutatótevékenység, a területre való belépés, ugyancsak a Természetvédelmi Hivatal engedélyével lehetséges. A rezervátumot helyben lakó őr kezeli, így az előírások betartása a legteljesebb mértékben biztosítva van. Maga a táj igazi békési Alföld. A szikes talajadottságok miatt még ma is külterjesen mívelt szántóföldek között kilómétereken át egy juhcsenkesz és üröm, meg ecsetpázsit — borította füvespuszta nyújtózik, melynek középtengelyét szeli át keresztirányban a három kilóméter hoszszú, száz—ötszáz méter széles, egy métertől néhány centiméterig váltakozó mélységű tómeder. A füvespuszta talaj jellege oszlopos szerkezetű, kérges szolonyec. A tómeder ezzel szemben szerkezet nélküli, szétfolyó szoloncsák. Egymás mellé szorítva, meg egymásba keveredve találunk itt egy darabka Duna-Tisza közét, egy darabka Hortobággyal. Régóta vizsgálják már itt az altalaj sajátos vízviszonyait és e prob42