Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 3. szám - ISMERETTERJESZTÉS - Sziráki László: A gyulai természettudományi előadóterem első két éve

A GYULAI TERMÉSZETTUDOMÁNYI ELŐADÓTEREM ELSŐ KÉT ÉVE Ha a természettudományok történetét olvasgatjuk, gyakran találkozunk elsőbbségi vitákkal. Felfedezők kilétét állapítják meg, továbbfejlesztők népes táboráról és azon személyek felkutatásáról beszélnek, akik a tárgyban a legtöbbet tették. Igaz, hogy a felfedezők, a kivitelezők és sokszor a továbbfejlesztők is megérdemlik a tiszteletet, de a jelenségek szempontjából sohasem a személyek a fontosak. Például a rádió történetét egyesek Popovval kezdik, mások Marconit emlegetik szülőatyjaként, és csak a reálisabbak mennek vissza Maxwell — Hertz — Faraday — Galvani vonalán azokhoz az egyszerű görög emberekhez, akik megfigyelték a dörzsöléses elektromosságot. De nem szabad megfeledkezni napjaink rádióamatőreiről sem, akik egy-egy új eszköz beiktatásával, a réginek újjal való kicserélésével még ma is modernizálják, tökéletesítik azt az eszközt, amely nélkül életünket nehéz lenne elképzelni. Ha a mikroszkopikus törvényszerűségek nem is azonosak mindenben a mai parányi világunkkal, de némi hasonlóság felfedezhető a kettő között. Nincs jogunk csodálkozni a régi korok történetíróinak bizonytalankodásain, amikor mi már azt is alig tudjuk megmondani, hogyan született az ismeretterjesztés azon kis fellegvára, amely éppen úgy édes gyermeke Gyulának, mint az ismeretterjesztés Békés megyei szervezetének vagy akár a TIT Országos Elnökségének. A lényeg az, hogy az ismeretterjesztés fejlődésének egy bizonyos fokán megszületett a gondolat, testet öltött, és azóta igyekszik feladatát jól betölteni a gyulai előadóterem. Gondolataimnak papírra vetését a visszaemlékezés szomorúan-kellemes érzete tette szükségessé. Egyúttal szeretném megmutatni a sok elfoglaltságra, gazdasági nehézségekre és egyéb körülményekre gyakran hivatkozóknak, hogy mennyire nincs igazuk. Az egészséges összefogás minden akadályt le tud győzni. Akik pedig a mozi, a színház, a rádió és a televízió korában feleslegesnek tartják a közvetlen, élőszavas ismeretterjesztést, azokat meghívom ezután is — bár nem vagyok illetékes — egy-egy jól szervezett előadásra a gyulai 48-as utcába. Ám, ha elkésik, és nem fog beférni vagy ülőhelyhez jutni a 80 férőhelyes előadóteremben, akkor magára vessen! Lehet-e magasztosabb feladatot elképzelni, mint a könnyen vagy nehezen megszerzett ismereteket továbbadni. Szép és nemes feladat az iskolai keretek közt tanítani, és látni, hogyan terebélyesedik fává, erdővé az általunk elvetett tudományos mag, de sokszorta felemelőbb azoknak részére hirdetni az igazságot, akik már érzik annak hiányát, és vágyódnak azoknak megismerésére. Éppen ezzel magyarázható, hogy az ismeretterjesztésnek mindig voltak láng5 65