Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 2. szám - Beck Zoltán: Vízmerítés a Körösből kaponyával

VÍZMERÍTÉS A KÜRÖSBŰL KAPONYÁVAL A Gyomára utazó idegennek a külsőségek közül azonnal szembeötlik, hogy feltűnően sok kis kézikocsit, úgynevezett kantakocsit, kantaszekeret lát, melyre öt-hat vizeskanna fér fel. Hasonlóképpen felfigyel a sok, veszszőből font, kerékpárra vagy szekér oldalára akasztható kantakosárra, ami ugyancsak egyes vidékek jellegzetessége csupán. Mindkét alkalmatosság a vízhordás megkönnyítésére szolgál. Elterjedésüket, gyakoriságukat az indokolja, hogy a nagy kiterjedésű településen viszonylag ritkán vannak ártézi kutak, az ásott kutak vize pedig ivásra, főzésre, mosásra nem alkalmas. E vízhordó „segédeszközök" megjelenése azonban nem az ártézi kutak megjelenésével kezdődött, hanem sokkal régebbi emlékeket őriznek: azokét az időkét, amikor a folyóvizekre és vadvizekre, a folyók szabályozása után pedig a Körösre jártak a gyomaiak vízért. Innen nyerték az ivóvizet, a közellakók innen hordtak jószágitatáshoz is, és a Körös vizét használták főzéshez, mosogatáshoz, mosáshoz. A folyóvíznek ezt az általános használatát az ártézi víz kiszorította, de a vízhez közel lakók közül sokan nem tudtak rászokni a fúrt kutak vizére. Balogh Mihály gyomai lakos mondja, hogy anyósa egészen a haláláig a Körös vizét itta. „Nem köllött neki az ártézi". De még a felesége is azt itta gyermekkorában. Ma már a felesége is csak ártézi vizet iszik, és csak a bab főzéséhez használ Körös-vizet, mert „az nem sűríti úgy meg, mint az ártézi". Mivel azonban közel laknak a vízhez, jószágitatásra, mosogatáshoz, mosdáshoz még ma is Körös-vizet hordanak. Cikkünkben a víz merítésére használt, ma már csak nagyon ritkán, alig egy-két háznál található edényt mutatjuk be, amit a gyomaiak meregető-nek, merigető-nek, kapanyá-nak vagy kaponyá-nak neveznek. A kaponya régebben lopótökből készült, úgy, hogy a tök fejének egyik oldalán nyílást vágtak (1. ábra). Ez a természet-adta eszköz azonban nem bizonyult tökéletesnek, mert rövid volt a nyele, és ahhoz, hogy tiszta vizet meríthessenek vele, „be kellett mászni a habarcsba". Ezt nem szerették, mert vetkőzéssel-öltözéssel járt, hidegebb időben kellemetlen volt, meg a vizet is fölzavarták, ha belementek, és várni kellett a tisztulásra. A célszerűségre való törekvés eredményeként jelent meg a lopótök után a még ma is föllelhető és néhol használatos vízmerítő edény. Ez a mai értelemben vett kaponya kb. 1 liter űrtartalmú, „horgonyozott plébül" készült, tetszés szerinti hosszúságú (általában 1 méter hosszú) nyéllel (2. ábra). 61