Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - Dr. Tábori György: Békéscsaba népi építkezése

BÉKÉSCSABA NÉPI ÉPÍTKEZÉSE A török hódoltság megszűnésével az ország települési képe is jelentősen megváltozott. Az elkövetkező nagyarányú telepítések, a viszonylag szabad élet következtében az egész országban beálló belső vándorlás, továbbá a különböző nemzetiségű telepesek megjelenése kedvezett a helyi építkezés megindulásának, de csak a 18. századi kezdetleges gazdasági formákon belül. Ez a helyzet Békéscsaba népi építkezésében is a megjelölt korban. Békéscsaba szlovák és magyar telepítői 1718-ban ülték meg a község területét, ahol akkor mintegy 22 református vallású, magyar nemzetiségű család élt, földalatti kunyhókban, úgynevezett „bogárházakban". Az új telepesek az itt talált magyar pásztorok házait megvásárolták, és azok helyébe házakat kezdtek építeni.

1 Békéscsaba határa még a 18. században is vizenyős, mocsaras terület. A települést majdnem egészen mocsárvilág vette körül, amely háromöles nádrengeteget termett, és ahol a vízimadarak százezrei fészkeltek. Haan Lajos reánk maradt kéziratos naplójában említi, hogy „a békéscsabaiak 1823-ban csónakon mentek Gyulára, a megyei tisztújító gyűlésre. A község szűk belterülete sem volt mentes a vizektől:" . . . s csak itt-ott tűnt ki a vízből egy-egy szárazabb hát, a lakóházak a szárazabb hátakra építtetnek, a vizenyősebb hely pedig udvarnak hagyatott."

2 Korábban az Alföldön és a Körösök mentén is a tapasztott sövényfal volt az általánosan használt falazat. A békéscsabaiak is a vizenyős területen csak olyan anyagból építkezhettek, amit helyben adott a természet. A Körösök mentén és a Békéscsabát körülvevő mocsárvilágban fűzfa, egyéb cserje és nád volt bőviben. Ezeket használták fel házaik építésanyagául. A fűzvessző a maga hajlékonyságával és a környéken található sokaságával igen alkalmas volt az építkezésre. Békéscsaba nagynevű monografusa írja, előbb megnevezett munkájában, hogy: „Eleinte a csabaiaknak csak egy vesszőből font s kívülbelül sárral kitapasztott templomocskájuk volt, mely ott állott körülbelül, ahol a mostani ótemplom. Ezen templomba jártak ők 1718—1723" közötti években.

3 Azok a vesszőfonatos házak jól állták a vizet, mert ha jött az árvíz, legfeljebb a sarat mosta le róluk, de a fonatos fal a helyén maradt. Tetejüket nád fedte: „Nád volt bőven — úgy szólván — nem került semmibe, termette a mocsár."'

1 Mivel Békéscsabán sövényfalú ház nem maradt fenn, sem leírások nem emlékeznek meg róla, így annak belső beosztását sem ismerjük. 16