Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)
1967 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Elek László: Dr. Mata János egyik levele Kner Imréhez (Csokonai Békaegérharcának értelmezéséhez)
A fiatalságról szólván én is azt mondom, hogy egye a fene! Nem hiszem, hogy felérne a férfiúság derével „bűbájos üde hamva". Túlértékelt éltefázis, de kár külön dicsőítgetni, többet ér, ha más övezi fel az embert, és hívásnak engedve megyen, mintha maga övezkedik és önfejével vág neki. Az ifjúság lehetőség csupán, s csak azok értékelik túl, akik ilyenül eltékozolták. Valahogy ilyen a művészi szabadság is, aminek szerintem az az igazi értelme, hogy a művésznek semmi sem kötheti meg úgy a kezét-lábát, hogy ne lenne szabad akkor is neki minden, ami a léleknek használ, csak élni tudjon ezzel a szabadsággal. Ügy gondolom, sok marhaságot megspórolhattunk volna, ha egyik-másik kritikust, esszéírót, szakírót, esztétát a bába teknőbe fojtogatja a fürösztéskor. Valamelyik nap kezembe akadt Rosner Károly tanulmánya a grafikáról. Egészen megémelyedtem tőle. Elkeserítő, hogy a legtisztább tradíción szervesen épült typographiáról épp oly lelkesen szaval, mint „Kassák mester" tótkalap nyomdanyomorításairól, néki mind egyformán értékes, mind a nagy egység gyermeke, mind jó, hogy az Isten ne sajnálja a vellahajtóba rakni. És ezek nevelik a közönséget, hát meg is látszik. Higgye el, Kigyelmed, életem egyik legundorítóbb emléke volt, amikor egyik professzorom teadélutánján az illető prof (azóta államtitkár és ő csahol a gicscsek előtt), meghatottan irodalomesztétikát s más ilyesmit fejtegetett árva fejemnek s feje felett kétméteres Neogrády Tóni modorában méterszámra alkotott szörnyű mázolmány hirdette a szónok esztetikai érzékét minden szólaxálásnál ékesebben. S ez az úr ma kultuszállamtitkár. 1 5 A Schiller' s Räubert én is úgy értettem, hogy Kotzebue nélkül nem lévén a nagyérdeműek számára értelme, hát odaírták. Egyik agyalágyult ifjú barátom, a múltkor pótolta azt a mulasztást, hogy Ábrányi a nagy már nem ért rá közérthető átírására a kis Madáchnak, hát átírta ő Vörösmarty regéit „prózába!" Igen örültek neki Pesten a hivatalosok. Azonban ne gondolja Kigyelmed, hogy Gyóni Gézukánál nincs lejjebb. Hitestársam olvassa a múltkor a helyi lapot, s egyszerre felmiákol: idefigyeljen János — azt mondja — ez már igen — s olvassa: megjelent a HONSZ nagy naptára, irodalmi szenzáció, Gyóni Géza és dr. O. A. — utóbbi városi tanácsnok itt — örökbecsű költeményeivel. Megjelent előttem a tanácsnok méla alakja, amint keszeg fője körül örök glóriát von némely szeszek bús párája, s ő támolyogva baktat haza a sarki alkohológiai fiókintézetből, ilyenkor rókázik és ír egy örökbecsűt. Egyébként buta, mint az az emberi testrész, amit Heinrich Heine mester hű képmásban a Sváb Iskolának hagyományozott. Bizony, a Divéky eset szomorú. Az ő formanyelve csupa szobatiszta banalitás, frázis, mint a politikai programmbeszéd, de a programim, már rég nem aktuális. Sándor Bá azt szokta az ilyenre mondani, hogy: „Fiam e mán tennap is tennapelőttnék számított, bizigen." Elsejére Pestre megyek valami ifjú lelkeket gyámolító előadást tartani, akkor megbeszélem az Exodussal a Békaegérhatz-ot. Ha majd egy kicsit ráérnek, kérek árajánlatot az itt visszaküldött levélpapírok közül a hosszú, keskeny szürkebélésű, hármas-hajtásúra, 300 db borítékkal együtt 1 7 a due nyomatát olyan arányban klisézni kisebbre, hogy a karaktere megmaradjon. A dúcot máris küldhetem. A borítékra nem nyomunk semmit, csak a levélpapírra a dúcot, illetve a klisét. Március táján, ha Isten éltet, egyik barátom szeretné, ha Knerék nyom9 129
