Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Elek László: Dr. Mata János egyik levele Kner Imréhez (Csokonai Békaegérharcának értelmezéséhez)

rokonokkal. Berzsenyi unta a niklai ganéhányást, gyereknemzést, s unalmában római költőket kupirozott. Mi azonban roppant becsüljük őket. Ne higygyük, hogy nagyon nagyok, mert az nagyzási hóbort, ami méltatlan keleti magyarságunkhoz, csak úgy becsüljük, mint a középkór szent heroldjait, hiszen olyan nyomorult ázsiai banda vagyunk, hogy ők így is csak túl jók lehetnek a mi számunkra. Mindezt a sok bölcs alapigét évtizedeken keresztül sőt közel egy százada zengik nálunk egyetemi kathedrákról, s máshunnan rekeszes kobakú svábok és löttyedt agyú hülye magyarok egyaránt, mint a megafonok Huxley: Szép új világ-jában. Ennyit in genere. Csokonait kicsapták a kollégiumból, ki, mert a legációs pénzt sosem lehetett ott s most sem lehet következmények nélkül elsikajtani. De ez Csokonai praeceptornak szólt. S az igazi, — most lappangó Debrecen a poéta Csokonait rehabilitálta az Izsó szobrával, meg azzal, hogy tudják róla, hogy „mágyikás" vót. Vagyis felsőbbrendű ember, még a jövendőt is tudta előre. Azonban az ún. „vezetőréteg" már anélkül posványosította és posványosítja el Csokonai méltó emlékezetét, hogy tudná: dicső elei minő ösztönös, buta ravaszsággal kezdték és miért kezdték el az egész gyönyörű machinációt. Ök már csak azért csinálják, mert addig legkomótosabb, ameddig ésszel beérik, s mivel nem valami hajóágyúhorderejű eszük van, igen komótos a dolog. Azt hiszem, nincs semmirekellőbb utód annál, aki még azt a gazságot sem tudja értelmileg méltányolni — bármilyen kiskaliberű is az —, amellyel ősei számára jelenlegi szinekuráját biztosították. A hivatalos életforma Csokonai ifjúsága idején is épp olyan gaz és becstelen, mint manapság. A klasszikus kultúra maszkja alól kivigyorodik a buta parlagiság, s magával rántja a piszokba azokat is, akiknek volt erejük egy „szent sarokig" vonszolni lelküket, hogy ott lobbá váljanak, mint Ady meglátta később, s vallotta akkor is e „szent sarok" aktualitását. Vörösmarty még eposzt reccsent, mikor már elrothadt Csokonai, aki örökre betette az efajta epika előtt az ajtót a Békaegérhartz-cal. Veszedelmes írás ez, és nagy írás, még az sem venné el hatóerejét, ha a Batrakomiomachia

9 plágiumát sütnék ki róla. Más kellett ide. jRáütni azt a bélyeget, hogy: kegyeleti minta, érték nélkül, trágár diákpoéma, amit csak azért őrizgetünk, mivel Csokonai írta, mi pedig kegyeletesek vagyunk. „Jóízű diáktréfa" — fújja a hülye gimnáziumi igazgató, aki magántanárizni akar, „parasztrokokó" visítja az irodalmár, „tiszteljük mi kérem ezt a Csokonait, ameddig megértjük" — ez a jelige. Petőfit például az Anyám tyúkjáig értik, a feltámadt tengert azonban jó otthagyni, hiszen Pékár, a nagydarab, mondá: „Vannak Petőfinek erős dolgai, melyek már aktualitásukat vesztették", mondta pedig ezt akkor, mikor két Petőfi vers elszavalását szép Budapesten betiltotta vót a Policáj. — Mindezekből gyanút fog a magamfajta destruktív zsidóbérenc, és kíváncsi lesz, mi is van hát abban a Békaegérhartzban. Mikor írja Csokonai: kb. olyan háborús légkörben, mint a mostani. No lássuk csak: Az egerek kronprintz-e Békaország határáig spacirgangol s összeismerekedik Vizignath prinzcel. Miután fajtiszta származásukat cimme il faut felfedik, béka úr vizitába viszi az egeret vizi országba a hátán, jól megkapaszkodva, „hogy segge fel ne ázzon", úsznak vígan, míg egy kígyó, ki nem „tsuszamlik", ,,tüzel szeme pillába", kalapján fejül tündöklik (jacobinus) nemzeti cocardaja. „Ezt meglátván a kákába, mind a kettő a gatyába rezeit ijedtében". Csak azt kell mondani abban az időben: „jacobinus", és az eredmény látható. A béka ellóg. Egér úr pedig úszni nem tudván, megkezdi tanulságos fuldoklását. Először ad personam szidja a békát,, aztán a nemzetközi jogra hivatkozik, s rettentő „megtorlást" 126