Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - VITA - Takács László: Egy "tudományos kismesterség" szolgálata

nak. A mia helytörténeti kutatója számos ilyen forrással találkozik, s nem egyszer csak ezekből indul ki. Természetesen ez azzal a veszéllyel jár, hogy már a kiindulásnál könnyen elfeledkezhetünk azokról a tényezőkről, melyek a ma érdeklődésére tarthatnak számot. Ha ezt a kezdeti kutatást nem követi (a Szabó Ferenc által jogosan igényelt) alapos levéltári kutatómunka, bibliográfiai jellegű tanulmányozás, sajtószemle, szóbeli visszaemlékezés-kontrol, csak erősen felszínes eredményekre juthatunk. Különösen a falutörténet kutatásánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a mély, alapvető társadalmi és szociográfiai változásokat, melyeken átesett a magyar falu. De amennyire helyes az új osztályviszonyok figyelembevételével az eredményekre rámutatni, annyira helytelen lenne a természetes urbanizáció következményeinek, vagy a falu égető demografikus problémáinak figyelmen kívül hagyása. Rövidebben: A történeti feldolgozás módszereit célszerű lenne úgy kialakítani, hogy az minél inkább a mának szóljon. Ebben a törekvésünkben okvetlen gátló tényező a múltban keletkezett helytörténeti feldolgozások marxista átértékelésének hiánya. Meg kellene találni annak a módját, hogy a legfontosabb források egy egy területre jellemző átértékelt, esetleg kivonatolt korszerű bibliográfiáit összeállítsuk. Annál is inkább szükség van erre, mert sok olyan elvi kérdés csak az utóbbi időkben kristályosodott ki, melyekkel lépten-nyomon találkozunk. (Gondolunk itt olyan problémákra, mint a Szociáldemokrata Párt megváltozott szerepe, vagy a felszabadulást közvetlen követő parasztpolitika korszerű értelmezése stb.) Az a törekvés, melyet találóan „szellemtörténeti dogmatizmusnak" nevezhetnénk, a legutóbbi időkig tisztánlátásunkat nehezítette. Az alapos helytörténeti kutatómunka máig is megoldatlan kérdése a forrásanyag alaposabb áttanulmányozásának megoldatlansága. A kutatók zöme az érdeklődő pedagógusokból tevődik ki, akik viszont iskolai elfoglaltságuk miatt nagyon túlterheltek. Az alaposabb kutató munka esetükben csak a szünidőkre redukálódik. Még egyszer hangsúlyozni kellene, hogy eredményes kutatás esetén bizonyos kedvezményeket kapnának ezek a nevelők, melyeket kutatás céljaira fordíthatnának. Ugyanakkor a levéltárak, könyvtárak is megkönnyíthetnék munkájukat, ha az anyagi és erkölcsi felelősség gondolatának hangsúlyozása mellett, dokumentumaikat helyi tanulmányozásra is rendelkezésükre bocsátanék. 2. Néhány gondolatban a nevelés oldaláról is közelítsük meg a problémát! Ha a helytörténeti kutató és feldolgozó munkát pusztán valami rosszul értelmezett „tudományoskodás" szolgálatába állítjuk, könnyen fenyegethet az a veszély, hogy éppen leglényegesebb nevelési hatásfoka válik improduktívvá. Nem megnyugtatóan tisztázott kérdés még a helytörténetnek az oktató-nevelő munkába való beépítése, valamint az ismeretterjesztésben betöltött szerepe sem. Pedig kár lenne erről megfeledkezni, hiszen a dialektikus történelemszemlélet kialakításában rendkívül nagy bizonyító ereje van, s a felnőtt lakosság is nagy érdeklődést mutat iránta. Az élményszerű, érzelemre is appelláló környezetismeret, vagy történelemtanítás aligha nélkülözheti ma már a helytörténet segítő erejét. Vigyázni kell azonban arra, hogy a helytörténeti forrásfeldolgozó órák a történelemtanításban, egyéb lehetőségek pedig nevelési rendszerünkben ne izolálódjanak, ne váljanak öncélúvá. Á kezdeményezés a nevelőkre vár, s célszerűnek látszik olyan helytörténeti kis szöveggyűjtemények összeállítása, melyek könnyen felhasználhatók az oktató-nevelő tevé104