Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)
1966 / 1. szám - Szíj Rezső: A könyvművész Kner Imre
De az alapvető tévedés mégis csak az volt, hogy a könyvművészettől idegen területekről - építészet, szobrászat, népművészet, sőt japán művészeti elemek, s nem utolsó sorban a természetrajz könyvből kölcsönzik a díszítőelemeket, így vélik a kor könyvművészei kielégíteni a „modernség" igényét. Ezek a „könyv lényegétől idegen kellékek, mint romantikus cifraságok, kellemetlen teherként csüngnek rajta, akár oromtetőzetre és színes ólomablakokra, akár betonra és vasra emlékeztetnek is". 4 Holott a könyvnek az a célja, hogy a legkisebb ellenállással, a leggyorsabban, a lehető legkisebb fáradsággal tegye lehetővé a gondolat birtokbavételét. Tehát az olvashatóság szempontját tartsa elsődleges feladatának. Ha a tipográfus ezt szem elől téveszti, öncélú módon, a lényeghez nem értve, cifrázó játékot űz a könyvvel, a jószándék ellenére is a szétzüll'és területére téved, s menthetetlen ül létrejönnek azok a szörnyűségek, amikről már szóltunk. Tipográfus, illusztrátor, könyvkötő egymással nem törődve - mégha azt hiszik is, hogy tekintettel vannak egymásra halmozzák a könyvön a különböző területekről összehalászott ötleteiket. Ez a gyakorlat pillanatra alkalmas lesz a szenzáció felkeltésére, csak éppen arra nem, hogy az így születő könyv maradandó művészi alkotásként a holnap előtt is megállhassa helyét. Kner Imre sem vonhatta ki magát a szecesszió hatása alól. Alig 22 éves, amikor megírja, s 1912-ben megjelenteti Könyv a könyvről c. munkáját. Beszámol ebben a gyomai üzem fejlődéséről, munkájáról, művészi célkitűzéseiről és az addig elért erkölcsi, művészi és szociális eredményekről. A könyv a maga korának mertékével mérve a magyarhoni szecesszió egyik leggondosabb terméke. Geiger Richárd, bécsi származású grafikus művésszel illusztráltatta. (Szül. 1870-ben Bécsben, 1893-ban költözött Budapestre.) A külső táblán a könyv címét szobrászi és növényi díszítés övezi, belül is minden oldal szövegrészét virág- és levéldísz keretezi. Virágfüzéres iniciálék mellett egy és többszínnyomású illusztrációk, valamint beragasztott mellékletek tarkítják. A maga korában igen rendes és alapos munka volt, de Kner Imre már ekkor érezte, hogy nem ez a kor igazi stílusa, tehát nem ez a jövő útja. Ennek ellenére az elkövetkező években megjelent kiadványai közül több, még nagyobb részben ennek a stílusnak a jegyeit viseli magán - Leszni Anna, Lányi Sarolta, Jászay-Horváth Elemér könyveiről van szó - noha ugyanekkor megtalálhatók már egy egészen más értelmű stílusfelfogásnak a nyomai, sőt részben eredményei is. Th. Mami: Halál Velencében c. könyve, amelyet 1914-ben adott ki, lényegében már nyílt szakítás az 1912-ben megjelent Könyv a könyvről szecessziós stílusával. S hogy Kner Imre lelke mélyén már akkor milyen erős lehetett a szakadék, a fordító Lányi Viktorral való levelezésében kifejezésre jutó elégedetlensége bizonyítja. Pedig a kötet már tisztán tipográfiai eszközökkel készült. Illusztráció mindössze az elülső táblán található; színes keretben Major Henriknek egy kis rajza. A belső címlapon csak a kiadó stilizált szignetje található. A Geiger-féle szecessziónak ezen a könyvön semmi nyoma. Ugyanezt mondhatjuk el végeredményben Kosztolányi Dezső 1916-ban megjelent a Tinta c. kötetéről is, Balázs Béla műveiről, valamint Szabó Dezső: Napló és elbeszélések c. könyvéről. Ez utóbbinak külső címlapján a Divékytől rajzolt keret, valamint a belső címlapon két kis vonalas, körzetszerű ornamens jelzi a szecesszió hattyúdalát. Éppen ezek az utóbbi kiadványok bizonyítják, hogy a szecessziótól való elszakadás - a gyakorlatban - nem ment olyan simán. De a fordulatot a Th. Mann kötet világosan jelezte. Új, tisztább, anyagszerűbb felfogás követelte érvényesülését. Ami nem tartozik szorosan a könyvművészet kelléktárához, azt, mint fölöslegeset el kell vetni. Szembefordulást jelentett ez a kor hivatalos felfogásával, s küzdelmet a közönség és a szakma ellenállásával. Meg kellett érteni és értetni, hogy ami idegen 4
