Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 1. szám - Szíj Rezső: A könyvművész Kner Imre

A KÖNYVMŰVÉSZ KNER IMRE Ahhoz, hogy megérthessük Kner Imre jelentőségét a könyvművészet fejlődésében - egyetemes és magyar szempontból egyaránt - kiindulásul szólnunk kell arról, ami jellemezte a tipográfia művészetét a XIX. században, továbbá a századfordulón, amikor maga is ismerkedni kezdett a betű és a könyv művészetével. A stílus kérdése érdekel bennünket, tehát sajátos művészeti, művészettörténeti jelenség, mert hiszen a betű, mint grafikai alkotás, ezután a könyv, mint iparművészeti termék, párhuzamos az egyetemes művészettörténet fejlődésével. Ezzel Kner Imre tökéletesen tisztában volt, ebből fakadt az egyes művészeti ágak iránti megbecsülése. 54 éves volt, amikor 1944-ben meghalt, s ebből az 54 évből 40-et töltött el a tipográfiában, s ez alatt az idő alatt állandóan izgatta a stílus kérdése. Számos cikkben foglalkozott vele, e tekintetben különösen két írása igen jelentős. Az egyiket 1928-ban írta „A régi magyar betűtermelés önállóságáról". - Önálló magyar vonások létezése volt a vita tárgya, amelyhez e cikkel hozzászólt. - 1933-ban pedig „A tipográfiai stílus elemei" c. önálló és németül is megjelent tanulmányában történeti példákon illusztrálta a stílus fejlődését. Oly egységes kifejezési formát értett rajta, „amely egy nagyobb időbeli vagy térbeli egység, tehát egy kor, egy nép, egy faj, egy osztály minden kulturális jelenségére jellemző .. ,"

1 A stílus minden korra jellemző, a mi korunkra, a XIX. századot is ideszámítva éppen az a jellemző, hogy a szó hagyományos értelmében nincs egységes stílusa. Egységének széthullása sehol sem járt olyan végzetes következményekkel, mint a könyvművészetben, s a hozzá legközelebb álló építészetben, mert már egyetlen elem helytelen érvényesülése megfoszthatja az alkotást művészi értékétől. A stílusbomlás a tipográfiában azt jelentette, hogy a betű, a papír, az illusztráció, a kötés stb. egymástól egyre inkább függetlenítette magát, mert a nyomdász - különböző tényezők hatására s nem utolsó sorban „tudatlansága" miatt, elvesztette hatalmát a könyv stíluselemei fölött. Riasztóan zagyva és tarka címlapok, rikítóan ható illusztrációk, építészeti és növényi jellegű díszítő elemek keveredtek egymással, mind önmagukat hangsúlyozva, a többi alkotóelem érdekeire való tekintet nélkül. Vékonymetszésű és vastag betűk keveredtek egymással, betűk és illusztráció között nem volt semmi lelki-szellemi, tehát stílusbeli kapcsolat. Más művészetek területéről lopott eszközökkel vélték díszesebbé tenni a könyveket, értelmetlen ornamensek tömegével, súlyos cirádákkal roskasztották a könyvoldalakat. A címlapokat különféle típusú betűk egyvelege árasztotta el, mert a nyomdász azt hitte, annál „művészibb" a nyomtatvány, minél többféle típusból alkotja meg.

2 Az eklekticizmus világa ez, a teljes zűrzavaré, amelyben az alapvető filozófiai szükségszerűséget tévesztették szem elől. Azt nevezetesen, hogy a könyvnek - könyvnek. kell lennie. Kner Imre fellépésekor - 1912-ben - már sokan érezték a helyzet tarthatatlanságát, s már olyanok is akadtak, akik az eklekticizmust felváltó szecesszióval sem voltak megelégedve. Ez utóbbinak legszámottevőbb művészi emlékei talán éppen Magyarországon találhatóik, s ha solk jó nem is mondható az egészről, mint új iránv2