Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 1. szám - Oltvay Ferenc: A simándi kincskeresők

a helyet nem tudnák megmutatni; és hiába okoznák a költséget, ők fizetnek Barkónak 2000 Ft-t. A megegyezést írásba foglalták, de ezt a Barkók Gyöngyösön hagyták. A Barkók ezután székeret fogadtak és Gyulára utaztak és Danszki Jakab udvarába kötöttek ki. A gyöngyösiek egy asszonyt is magukkal hoztak Scheffernét^ aki Danszki Jakabtól levelet is kapott, amelyben szó van a kincsről. A két Danszki megállapodott a Barkó testvérekkel, hogy fűre most már ninos is szükség, csak a decretumra. Ekkor felmerült bennük, hogy talán decrétum nélkül osztozzanak, tehát ne adjanak az államnak semmit. Danszki Jakab azt mondta „jó lenne, ha nem adnánk mind oda a kincset annak a hunzut királynak", hanem vigyék be Erdélybe, ott majd 7 mázsa hatost, 6 mázsa folyó pénzt kapnak. - Urat pedig nem viszünk magunkkal, mert azok megetetik, vagy elveszthetik őket. Innen idézzük a jegyzőkönyvet: Barkó András és Isván 1823-ben ép Gyulán lévén, találkoztak Danszky Istvánnal, aki a Barkóknak 32 db arany pénzt adott át azzal, hogy azt vigyék Budára, az ország nádorához, a decrétumért. Hogy-, hogy Gyöngyösre visszatérve egy Varga Dani nevű egyén, aki az Angol Vendégfogadóba volt megszállva és a királyi fiscus emberének vallotta magát, megtudta, hogy pénz van náluk, elkérte azzal, hogy ő kieszközli a decrétumot. Ezt az embert azóta sem látták. A decrétumot mégis megszerezték és azt a bizottságnak felmutatták. Barkó András vallomása szerint, a decrétum birtokában felkereste Danszki Jakabot, akit Kovácsházán talált meg a Kövérek gazdaságában. Azzal ment hozzá, hogy most már meglévén a decrétum, mutassa meg neki a kincset és egy ügyvédet Tóth Józsefet is magával vitt, Danszki ekkor azt mondta neki „maradj el barátom az uraktól, mert ha el nem maradsz, azt is megtagadom, hogy valaha láttalak, mert azok majd megöletnek, vagy pedig máshogyan ölnek el, ha a dolgot megkapják." Barkó ezekután hazament Gyöngyösre. Most pedig, ez év márciusában Danszki Istvánnal ismét beszélt, az Battonyára, a tanúvallomás helyére rendelte a nagykocsmába, de nem jelent meg. Kiment hozzá Kovácsházára, akkor meg azt mondta neki, hogy menjen Aradra a Három Király Vendégfogadóba, de ekkor sem jelent meg. Több ízben rendelte Barkó Andrást hol ide, hol oda, de sohasem ment el a találkozóra. Most meg amint hallja, mindent tagad az öreg. Egyébként még azt is vallja Barkó András, hogy Danszki Jakab a pincében azt mondta, hogy a pénz nagyobb része „Attila pénze legyen". Még másokat is kihallgattak, ezek mind Danszkiról vallották, hogy ő állította, „hogy tud a kincsről". Danszki azonban mindent tagadott. Beszélt ugyan az őt felkeresőkkel, de mindig a vasfüvet kereste rajtuk, aminek a segítségével fel lehet hozni a kincset. A bizottság nem tudott mit tenni Danszki tagadásával szemben, minthogy jegyzőkönyvbe vette a vallomásokat, és aláírásukkal és nemesi címeres pecsétjükkel ellátva beterjesztették a jegyzőkönyvet a megyei nemesi közgyűléshez. Nem tudjuk mi lett a folytatása a kincskeresésnek. A bizottság felsőbb rendeletekre hivatkozik, olyanokra tehát, amelyekkel elrendelték a nyomozást. Valószínűleg az egész ügy az öreg Danszki agyában született meg és ott hosszú éveken keresztül befészkelte magát úgyannyira, hogy másokat is befolyása alá hajtott a meséje. A Barkó testvérek elmondották a kincs megtalálását. Ugyanis kikötötték, hogy a decrétumot csak akkor szerzik meg, ha előbb megmutatják nekik a kincset. Személyesen találkoztak, s mindannyian Simándra mentek és Simánd alatt egy idegen személlyel találkoztak, aki tisztességesen fel volt öltözve és akinek a csizma13