Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 2. szám - ISMERETTERJESZTÉS - Dr. Sonkoly Kálmán: Az orvostudomány és a vallás

A mintavízgyűjtő hidrometeorológiai adatai A 3. táblázat feltünteti a vízgyűjtőn az 1954—55. hidrológiai évtől mért havi téli-nyári félévi és évi csapadékösszegeket. A 4. táblázatban látható, hogy az 50 éves átlagnál nagyobb félévi csapadékmennyiségnél az elmúlt 10 esztendő alatt csupán az 1964—65. évben volt jelentős eltérés a sokévi átlagtól. Figyelemre méltó, hogy az 1964—65. hidrológiai év 709 mm csapadékösszegét az 1885—1965. időszak 81 éve alatt mindössze kilenc évben múlta felül az évi csapadék. A mintavízgyűjtőn 1956-tól 43 alkalommal alakult ki belvízárhullám. A lefolyást minden esetben sikerült megmérni. A 3. és 4. táblázat adatai mutatják, hogy mely esztendőben volt eltérő a csapadékosság a sokévi átlagtól. Megállapítható azonban, hogy pl. még az 1964—65. esztendő 709 mm csapadékösszege sem okozott olyan belvízjárást a területen, amely akár a belvízművek teljesítőképességére mértékadó lett volna, akár a mezőgazdaság szempontjából — elöntések révén — kárt okozott volna. Az 1965. évi csapadékos időjárás kétségtelenül okozott kárt a mezőgazdaságban, mind a betakarítás, mind a talajművelés elhúzódása, sőt elmaradása terén, azonban ez a károkozás elsősorban nem elöntések, hanem főleg az esőzés és ennek nyomán beálló sár következtében jelentkezett. Az eső és a sár pedig azok a tényezők, amelyeknek a tűrése a mezőgazdaság természetéből eredő kockázat viselésével jár. Ezzel kapcsolatban szükségesnek látszik megjegyezni, hogy a belvízgazdálkodás fogalma, vagyis a lehullott csapadéknak a talaj tározóterének való visszatartása, bizonyos értékelést kíván. Ez a visszatartás helyes is és valóban okszerű belvízgazdálkodásról beszélni, amíg átlagos csapadékosság mellett átlagos belvíz jár ás van, hiszen ilyen esetben valóban a mezőgazdaság érdekében való az őszi-téli-tavaszi csapadéknak a talajban történő tárolása. Ha azonban az átlagosnál nagyobb csapadékosság következtében a talaj telítettsége miatt a felszíni vízállások ugrásszerűen jelentkeznek, helytelen lenne a belvízgazdálkodás jegyében a vízállásokat a felszínen visszatartani, hogy a fölös vizet mindenáron a talajba kényszerítsük. Nem is ez a döntő szempont, amely miatt a mezőgazdaság az őszi mélyszántást egyre nagyobb területen végzi el. Az őszi mélyszántással növelt talajtárolótérben visszatartott nedvesség elsődlegesen a növénytermesztés későbbi vízigényének a biztosítását segíti elő. Egyúttal azonban kétségtelenül nagymértékben javítja a terület belvízhelyzetét. A lefolyási tényező egyetlen alkalommal érte el a 0,175 értéket, 5 5 esetben 0,01 és 0,10 között, 27 esetben pedig 0,01 alatti értéken volt. Az 1966. januári havazás olvadása nyomán is csak 0,103 volt a lefolyási tényező. Ennek oka, hogy a területen alig volt hófúvás és a 20—40 cm-es hótakaró alatt felengedett hóesést megelőzően gyengén fagyott talaj felengedett és az olvadást már nem vízzáró talaj fogadta. Ezt mutatta az elöntések alakulása is, amely szerint a lefolyás ötödik napján volt legtöbb az elöntött terület, 114 kat. hold, az egész terület 3 százaléka, de ez az árhullám tizenharmadik napján már 37 kat. holdra (1 százalék) csökkent. 57