Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)
1966 / 2. szám - Elek László: A természettudományos műveltség kezdetei hazánkban a Természettudományi Társulat működési engedélyének megadásáig
szakágnak, vagy alkalmasabb férfija a reformkornak? A felvetett kérdés első felére egyértelműen ez lehet a válaszunk: bár a természettudománynak valójában kevés igazi tudója volt a múlt század első felében, nála nagyobb tudású szakember azonban több is akadt. Ö maga is világosan érezte, sőt tudván tudta ezt. Egyáltalán nem arra gondolunk, hogy befejezetlen egyetemi tanulmányai miatt nem érezhette igazi szakembernek magát, hiszen folytonos önműveléssel, autodidakta úton az átlagos orvosokat messze megelőzhette és meg is előzte a természettudományi ismeretek gazdagságában. Állandó önművelésének eredményeként tisztelhetjük a Gyakorlati (tapasztalt) méhészgazda című művét, a Garasos Tárnak tudatosan reáltudományok körében mozgó ismertetéseit, a Kunoss Endrével közösen szerkesztett első magyar természettudományi folyóiratot: a Természetet (irodalmi melléklapja a Lombok volt), majd az ő nevéhez fűződő újabb gazdasági lapot: az Ismertetőt, az 1836-ban kiadott „Magyar-latin íüvésznyelv és rendszerisme"-t tartalmazó Növénytudományt, ,,A férfiasságról" írt fiziológiai elmefuttatást, az Athenaeumban, a Figyelmezőben és a Tudománytárban közzétett számos természettudományos cikkét, „A természettudományok befolyása az emberre és a köztársaságra" címen tartott akadémiai felolvasását, különféle szakfordításait, amelyek közül a Linné rendszerét tovább- fejlesztő Cuvier Állatország című, magyar akadémiai dicsérettel jutalmazott és Raff Természethistóriájának gimnáziumi oktatást szolgáló kötetei voltak a legismertebbek. Teljességre nem törekvő felsorolásunk Vajdát a természettudományok igen tevékeny, lankadatlan munkásának tünteti fel, s ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy „a természet leghívebb gyermekeként" minden szabad idejét arra fordította, hogy együtt lehessen a természettel, és hogy annak titkait minél jobban kifürkéssze a bakonyi tájtól a budai hegyekig, a Fertő tótól Szarvas Köröseiig, a Tisza környékének madárvilágáig, akkor méginkább igazolódik mindez. Az is igaz, hogy Vajda nemcsak a költészet és a tudományok között nem tudott választani, hanem a természettudományok egyes ágai között sem. így aztán egyikbe se hatolt le mélyen a szaktudós kutató szenvedélyességével, hanem a tudósok feltáró buzgalmát a természettudományok lelkes propagálásának elkötelezett küldetéstudatával cserélte fel. Ezért tehetett általános természettudományi érdeklődésre és ismeretre szert, s minthogy határozottan pozitív politikai-társadalmi szemlélete is volt, a reformkor hasznos embere, azt mondhatnók, hogy Fáy Andráshoz hasonlóan „a nemzet mindenese" lehetett. önmaga tudományos értékeinek korlátait jól érezte Vajda. Nem engedte, hogy elkényeztessék azok a tagadhatatlanul szép sikerek és elismerések, amelyek a fenti kötetek és tevékenységek nyomába szegődtek. Megőrizte helyes önértékelését. Akkor is nyugodtan állítjuk ezt, ha a Tudományos Gyűjtemény egyik cikkírójának arra a három éles támadására gondolunk, melyekkel Vajda „tudományos" munkáit vette célba. Ezekre saját nézeteinek védelmében, szenvedélyesen szubjektív választ adott. 4 4 Igen jellemző, hogy éppen 1841-ben, dicsősége tetőfokán, amikor már minden számottevő magyar tudományos intézmény örömmel számolt vele az Akadémiától a Kisfaludy Társaságig és az itt tárgyalt há16
