Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 1. szám - KIÁLLÍTÁS - Beck Zoltán: Békés megye népe a szabadságért

Hosszú volna felsorolni - és hiány nélkül talán nem is lehetne - azoknak az intéz­ményeknek a nevét, melyek e munkából részt vállaltak. Mindenesetre, nagyon sokat köszönhet a kiállítás a megye többi múzeumának, a gyulai, szegedi és az Országos Levéltáraknak, a Magyar Nemzeti Galériának, a Magyar Nemzeti Múzeumnak ós számos más intézménynek, melyek önzetlenül hozzájárultak, hogy gyűjteményeik ér­tékes darabjainak kölcsönzésével emelni lehessen a kiállítás színvonalát. Gazdagparaszt szobája III. A kiállítás tematikája. A kiállított anyag a megye történetét időben Dózsától napjainkig öleli fel. A lehetőségek közül azért kellett ezt az időpontot választani kiindulásnak, mert hely hiányában régebbi korok bemutatására nem vállalkozhatott a múzeum, másrészt pedig ez kívánkozott kellő kiindulópontnak a kialakult koncepció számára. Ezt követően kronologikus sorrendben találjuk a török kor és a kuruc-labanc harcok eseményeiről tudósító anyagot, majd a társadalmi és gazdasági élet bemutatását a XVIII. század végéig, az első teremben. A második terem a XIX. század társadalmi küzdelmeit és gazdasági fejlődését mutatja be, tematikus elrendezéssel. A század eleji kezdődő gazdasági fellendüléstől elvezet az agnárkapitalista viszonyok kiala­kulásáig és a vele szembekerülő agrárszocialista mozgalmak bemutatásáig. A har­madik terem - önálló egységként Munkácsy Mihály munkásságáról ad áttekintést 4 49

Next

/
Thumbnails
Contents