Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - SZEMLE

pedig kiforgattak Önmagadból, menj vissza oda, ahol még önmagad voltál, és kezdd élőiről az életedet!" — Tímár Máté embereskedő nyomon halad. Néki is fáj, mint minden becsületes, közösségért hevülő embernek fáj a társadalmi életet elsekélyesítő, szocialistának nem mondható erkölcsi felfogás terjedése: az önző kényelemszeretet, a szocialista eszméket osztályáruló módon feladó és bűnös kalandokba bocsátkozó úrhatnámság. Joggal ítéli el, hogy „a közéleti viaskodóiból hivatalnokká lettünk", és „bele-belefulladunk a kényelmes élet hajszolásába". Az író kibontakozó közéleti érdeklődése megtalálta napjaink egyik jellegzetes, inkább tragikus, mintsem pozitív típusát: az átmeneti kor felemás új értelmiségijét, amelyik még gyakran elv'ti a helyes utat a proletárok ösztönös. de puritán erkölcsisége és az úri világ tudatos erkölcstelensége között. Az író nem lehet közömbös. Ezért figyelmeztet is: a társadalom nem hagyhatja vesztébe rohanni a jószándékú, de helyét és feladatát félreértő vagy elvesztett fiait. Megszerettük Timár Mátéban az ízesmagyaros, egészséges népi szemléletet árasztó mesélőt, próbáljuk megérteni és értékelni tartalmi és formai útkereséseit de legtöbbre becsüljük társadalombírálatra kész, bátor, probléma felvetéseit, újféle szenvedélyességét és korszerűbb ábrázolási eszközeit, melyekhez hasonlókat csak a Rozsdatemetőben vagy a Húsz órában .olvashattunk. Reméljük, hogy ezen az uton fejlődik tovább, és még kiérleltebb műveivel ténylegesen hozzájárul ahhoz, „hogy a világ előre menjen." HORVÁTH JÓZSEF A GYULAI VÁRSZÍNHÁZI JÁTÉKOK HARMADIK ÉVE A felfedezés élményével járt együtt a színházi est élménye, amikor 1966 július 7-én a gyulai vár udvarán a várágyú eldördülésével Szigligeti Ede: Béldi Pál című történelmi drámájának előadása megkezdődött. A felfedezés több oldalú volt: érezni kellett, hogy a harmadik évébe lépő Várszínház nagy időszaka most kezdődik; hogy ez a zárt és téglalap alakú várudvar (benne a színpad és a nézőtér), ritkán feltalálható, egészen különleges keretek közé szorítja az ábrázolás lehetőségeit; hogy ez a kötöttnek látszó adottság mégis sokféle irányba tágítható, felfedező útra lehet indulni a hatásosabb és — szabadtérről lévén szó — mind látványosabb megjelenítés régióiba. Szigligeti történelmi drámái közül éppen a Béldit kiemelni, és (szerencsés húzásokkal, a nyelvi kifejezés némi megújításával) bemutatni, a rendező, Miszlay István merészségét dicséri. Azt a törekvést is, hogy inkább vállalja a bizonytalanabb kimenetelű bemutatókat, mint a számtalanszor játszott klasszikusok előadását, esetleg kuriózumszerűen ható transzponálását a gyulai várszínpad lehetőségeire. Nem vitás, hogy a siker így is is megszületne, hogy a zárt színházaik vagy más szabadtéri színpadok előadásainak hagyományait felidézve a dolga is könnyebb lenne, de ez az út a szélesebb, és a művész számára kevesebb alkotói élményt nyújt. Nem szerénytelenség kétszeresen is aláhúzni: megint olyan kultúrélményben volt részünk, melyet csak Gyula adhat, mely sehol máshol nem létezik. Ez viszont nagy felelősség is, éppen ezért kell szólni arról, amire az előbb említett felfedezés-élmények figyelmeztetnek: tovább lépni szükséges! Áttörni a látszólagos kötöttségeket, nehogy kialakuljon valami sablonosság, akár a látvány öszszességét, akár a világítástechnikát, akár a szereplők mozgatását, akár a játéktér megszokottságát illetően. A Várszínház sehol máshol nem található exluzivitása egy idő után már nem hat, és nem lehet meghökkentő élmény forrása. Ilyen vonatkozásban úgy hisszük, a bővülés egyik útja a vár épületrészeinek fokozott bevonása lehetne a játékba, az öreg torony, a kápolna, a felső és a közép vár-terasz stb. kínálja magát erre. Ez 144