Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - SZEMLE

Külön kell szólni arról a három novelláról, amely messze kiemelkedik az előbbi kísérletek sorából. Elsőnek említhetjük meg „Miszter Forgács Mihály" történetét. Téma és szerkesztés szempontjából még korábbi típusú: személyes vallomásokkal telítűzdelt emlékezőmesélő írás, de amit feldolgoz benne, az már nem anekdotikus érdekességével hat, inkább a szerzőt is íróvá avató emberi megrendülésével és egy amerikás magyar különös sorstragédiájával. Másfél millió magyar „tántorgott ki" hasonló módon az Üjvilágba, ahol az „élelmes emberek" érvényesülhetnek, de Forgács Mihály sem ott, sem itthon nem találhatta meg a helyét. A falusiak bolondnak tekintették, mivel demokráciát akart játszani Horthyék Magyarországában. — Az író itt már nem burkolja hősét a falusi idillek édeskés légkörébe, igazi tragédiát mutat be. Másrészt nem idealizálja a falu népét, hanem bírálja: „A falu kiveti a másmilyent, a szegénység pedig kegyetlen ... Megeszi a fajtáját is, akár a lázas disznó fialás után a malacait..." Tímár Máté itt szakítja el magát a falusi szegénység köldökzsinórjától, mely mindeddig táplálta írói vénáját, de megakadályozta, hogy kívülről, kritikus szemmel is nézze saját népét. Megindult az új úton, a nép és a mai élet hitelesebb, harcosabb, közérdekűbb ábrázolása útján. A „Falusi csendélet 1964" már ennek a szemléletváltozásnak a kifejezője. Rata Imre ugyan a Kortárs hasábjain (1966'8.) csak elmarasztalni tudja a szerzőt és írását, de a türelmesebb és figyelmesebb olvasó elgondolkoztató társadalomkritikát olvas ki a filmmontázshoz hasonlóan összeválogatott képek, jelenetek sorából. Nagy Lajos alkalmazta nagy sikerrel a Kiskunhalom c. szociográfiájában ezt a szimultán képsortechnikát. Groteszk képei mögé rejtett íróniájával fejezte ki elégedetlenségét az akkori falusi élet viszonyai miatt. Tímár Máté főleg a falusi értelmiség egyes rétegeit mutatja be görbe tükörben, de kiemelve az egyes torzulásokat önző és arisztokrata allűröknek élő falusi orvosokat, a néphatalmat szektás módon eltorzító, félművelt falusi vezetőket és a „XVI. századot" mai körülményekkel összebékítő plébániabelieket. Mindegyik társaságban szóba kerül az elsőnek exponált, tragikomikus módon megrajzolt fiatal állatorvos, aki nem vallásos, nem is politizál, de önzetlenül és sokat dolgozik a szövetkezetért. Törekvése értetlenségbe és lenézésbe ütközik, mely párosulva saját gyengeségével, kétségbeesésében az italnak adja a fejét. — Éppen nem idilli életkép, nem hízelgő, de lelkiismeretébresztő torzkép: falusi értelmiségünk nem áll feladata magaslatán. A kötet legmaibb és legbátrabb írása a „Rövidzárlat" találó címét viseli. Nem az teszi izgalmassá és aktuálissá, hogy a közelmúlt akkor legfrisebb közéleti botrányával, a Kóródy-üggyel van kapcsolatban. A bírósági ügy inkább csak lehetőséget adott az írónak, ho'Jy fokozódó közéleti érdeklődése, erkölcsi igényessége és írói felelősségérzete szóhoz jusson, és sikeres szépirodalmi formát nyerjen. A Rövidzárlat központi alakja alulról jött műszaki értelmiségi, aki eltévesztette az útat az úri világ és az új, szocialista értelmiség között. Molnár Mihály levelező úton lett villanyszerelőből elektromérnök, és becsületes munkával vált szakmai körökben szaktekintéllyé. Próbált kapcsolatban maradni proletár családi környezetével, annak puritán erkölcseivel, de igyekezett megfelelni úrhatnám felesége és az úri társaság igényeinek is. Elegáns ruhákat hordott, külföldi útjai alkalmával különféle szívességeket tett felesége baráti körének. De csakhamar rádöbbent hogy a fodrászlányból műszaki rajzolóvá és régi úri világból származó főnöke szeretőjévé „emelkedő" felesége nemcsak lenézi és megcsalja, de — tudtán kívül — egy csempészbanda részesévé teszi: romlásba viszi. Emberileg összetörve és magára hagyatva nem talál kiutat élete zsákutcájából: az ivásba menekül. Egy osztályfeletti étteremben találkozik össze két különös öreggel. Az egyik az éjszaka világába csalogatja, amelytől megcsömörlik, a másik pedig életbölcsességét nyútja oda hősének és az olvasónak tanulságul: „Legyél, váljál egyenlővé önmagaddal... mert önmagad nélkül, egyéniség nélkül a nagyvilág sem tud mit kezdeni veled. Ha 143