Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - SZEMLE

Dr. Wellmann Imre (kandidátus, a Mezőgazdasági Múzeum osztályvezetője) az újratelepüléstől 1848-ig terjedő korszak történetével foglalkozó fejezetről mondta el véleményét. A török kiűzése után újjáéledő falvak történetéről az agrártörténelem mondhatja el a legtöbbet. E köré kell hogy épüljön a falu életének és történetének ábrázolása. Be kell mutatni a jobbágy munkaeszközeit, gazdaságát, termelési módszereit, hétköznapjait, a család és a falu termelési szervezetét, a földesúri föld megművelését, majd a falu társadalmi és politikai szervezetét, a közösségnek a földesúrhoz való viszonyát.stb. Igaz viszont, hogy nincs egy olyan mirita, amelyet maradéktalanul példaként lehetne állítani a helytörténeti kutatók elé. A problémát sajnos a monográfia sem oldotta meg, még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy néhány ponton a néprajzi fejezetek is ide kapcsolódnak. Mint egy színes szőttes vonul el előttünk a kor története, s többé-kevésbé összefüggő egész képet kapunk róla, csak éppen fejlődésvonalai nem mindig érzékelhetőek. A források felhasználása és értékelése sem egészen hiánytalan. Az előadás ízes-olvasmányos, de krónikaszerű: lényeges és kevésbé lényeges dolgok kerünek egymás mellé, minek következtében a fejlődés fő tényezői sokszor szem elől tévesztődnek. Végezetül szóvá tette, hogy a monográfia egészéhez és a korszak jelentőségéhez mérten aránytalanul rövid ez a fejezet. Dr. Borús József (kandidátus, az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének főmunkatársa) elsősorban néhány hadtörténeti problémával foglalkozott, hangsúlyozva, hogy a monográfia a lehetségeshez és a szükségeshez képest mindenképpen kevés figyelmet szentel ezeknek a kérdéseknek. A tatárjárásról például alig szól valamit, pedig Pereg védelme kapcsán érdekes lett volna megvizsgálni a népi ellenállás formáit és eredményeit. Jól sikerült az 1848-at vizsgáló rész. Helyes, hogy bemutatja a társadalmi problémákat. Ezek vizsgálata fontos. Előfordul azonban, hogy ezeket helytelenül összefüggésbe hozza szabadságharc sorsdöntő eseményeivel. Ezután néhány apróbb pontatlanságra hívta fel a figyelmet. 1944 tárgyalásánál már a szerkesztés bizonytalansága mutatkozott meg. A Horthy-korszakot tárgyaló fejezet végén és a következő fejezet elején esik róla szó, de tulajdonképpen egyik sem tárgyalja rendszeresen, összefüggően. Többet tudunk Orosháza felszabadításáról, mint amit a monográfia elmond. Mindez azt bizonyítja, hogy a monográfia eredményei, jelentősége mellett sem kész, lezárt munka: további kutatásokra és publikációkra van szükség. Dr. L. Nagy Zsuzsa (kandidátus, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa) írásban megküldött véleményében Szabó Ferenc (1867—1914) és Fancsovits György (1914—1944) által írt fejezetekről mondott bírálatot. Mindenek előtt kiemelte, hogy lényegében helyes arányok valósultak meg a monográfiában, mert az újabb korok felé haladva nő a fejezetek terjedelme. Dicsérte továbbá e két fejezet írójának gondos anyaggyűjtését, széleskörű forrásfeltárását, s különösen a sok és hasznosan forgatható statisztikai anyag bemutatását. Helyes, hogy a két fejezet szerzői vizsgálódásaikat igyekeznek összevetni az országos tendenciákkal, s megkülönböztetik a helyi fejlődés általános és speciális jegyeit. Ugyanakkor mindketten nagy figyelmet fordítanak a mozgalmi vonatkozásokra, s ez adja történetírásuk vezérvonalát. Szabó Ferenc esetében külön szólni kell arról, hogy az orosházi földmunkásmozgalom történetét — sok értékes résztanulmány után — ő dolgozza fel először összefüggően, s csak most látjuk igazán e mozgalom jelentőségét, a környékre gyakorolt hatását. Ugyancsak említést érdemel az agrárfejlődés elemzése. Különösen a kapitalista tendenciák, az amerikai utas fejlődés meglétének bemutatása jelent új eredményt. Fancsovits György tanulmányának legértékesebb része 1918—19 rendkívül árnyalt, sokoldalú bemutatása, a Nemzeti Tanács összetételé134