Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - Sipitzky András: A Mezőhegyesi Cukorgyár története az alapítástól napjainkig (1889-1966) I. rész

A cukorrépa-termelést szabályozó rendeletet 1940-ben hatálytalanították. Ettől az időtől kezdve már új termelők is jelentkeztek. Ezekben az esztendőkben a vezetők a megemelt munkabérek pótlását a nagyobb terméshozammal és a jobb minőségi répatermeléssel kívánták megoldani. Komoly tárgyalásokat folytattak a cukorrépák öntözési lehetőségeiről is. A gazdasági válság legjobban a munkásságot sújtotta, sokan vesztették el kenyérkeresetüket és váltak munkanélkülivé. Ha időszakonként sikerült is munkalehetőséget szerezni, keresetük rendkívül kevésnek bizonyult. A munkaerőkínálat pedig nagy volt. Sokan évekig ellenszolgáltatás nélkül dolgoztak egy későbbi munkahely, vagy állás juttatásának reményében. A mezőhegyesi cukorgyárban is a már említett 25%-os bércsökkenés után az 1931—32-es üzemévben az üzemi dolgozók bérét 18%-kal csökkentették. Ennek ellenére is munkaerőben nagy volt a választék. A tőkés minden károsodását, amit a válság számára előidézett, a munkások bérén akarta behozni, ezért évről évre kismértékű fizetéscsökkenést foganatosított. Az 1936-os üzemben, amikor a sáros répa feldogozásánál a dolgozók emberfeletti munkát végeztek jóformán éhbérért, sztrájkba léptek, és 50%-os béremelést kértek. Követelésüket megadták, de a következő esztendőben, egy újabb sztrájk megelőzésére, Felső-Magyarországról hozattak idénymunkásokat, és csak a hiányzó létszámot pótolták környékbeli dolgozókkal. A szerződtetett dolgozók közé a gyárvezetők a szegedi csendőrségi nyomozó osztag két megbízottját építették be munkásként, akik nemcsak a szálláshelyen, hanem az üzemben is állandóan a dolgozók között jártak. Ezek jelentése szerint több alkalommal történt szervezkedés sztrájkra, de e szándékot a környékbeli dolgozók a felvidéki munkások tartózkodása miatt nem valósíthatták meg. 1937-ben az előző évben sztrájkkal kiharcolt 50%-os fizetésemelést 20%-al csökkentették. Az 1938-as üzemévben ismét sztrájkba léptek az idénymunkások és eredményesen. Bérkövetelésüket a gyárvezetőség megadta. A sztrájk idejére a csendőrök géppuskával felszerelve vonultak fel a gyártelepre. Habár a követelések a munkások és a munkaadó között heves szóvitát váltottak ki, tettlegességre a kívánt munkabér megadásával még sem került sor. Ezekben az időkben a sztrájkok országszerte, mondhatni állandó jellegűek voltak, hátráltatták az egyre fokozódó háborús készülődés ütemét is. Megszüntetésükre, valamint az egyre jobban és vidéki viszonylatban is tért hódító illegális kommunista és baloldali mozgalmak megakadályozására minden hadiüzemű vállalathoz ún. titkárokat, majd hadiüzemi parancsnokokat neveztek ki. Ezeknek a személyeknek elsőrendű feladata az volt, hogy a sztrájkszervezőket, valamint a kommunista párt illegális szervezőit tevékenységükben megbénítsák, illetőleg letartóztassák. A hadiüzemi parancsnokok tevékenysége tehát főleg abból állt, hogy magaköré „megbízható" embereket (besúgókat) szervezzen, ezáltal a haladószellemű dolgozók minden kezdeményezését, ellenállását lehetlenné tegye, a háborús készülést hathatósan elősegítse és védje a tőkés politikai és gazdasági érdekeit. Szigorú rendeletek szabályozzák, hogyan kell eljárni mindazokkal, akik megtagadják a munkát, vagy szabotázst követnek el. Ilyen intézkedések mellett tehetetlen volt a munkásság és mindenben a tőkés utasításainak kellett eleget tenni. 29