Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)
1966 / 2. szám - KIÁLLÍTÁS - Szilágyi Miklós: A IX. Alföldi Tárlatról
KIÁLLÍTÁS A IX. ALFÖLDI TARLATRÓL A rendszeresen visszatérő kiállításokat, így az Alföldi Tárlatot is, az értékelő vagy elítélő vélemények az előző években látottakhoz mérik: az emlékképként elraktározódó hangulat minősíti „jobbnak" vagy „rosszabbnak" az ezévi kiállítást a tavalyinál, a tavalyelőttinél. Bármennyire labilis a méricskélésnek ez a módja, nehéz ellene szót emelni. Ha a kiállítás krónikása óvakodik az ilyen viszonyítástól, úgy tűnhet, mintha megkerülné a vélemény-nyilvánítást. Ha azonban meggondoljuk, hogy a fejlődés mutatói évezredes távlatokban is aligha definiálhatók (nagy kérdés: fejlődött-e a művészet Altamira névtelenjétől Picassóig? ...) könnyű belátni, milyen illuzórikus egyéves fejlődést a művészekre rábizonyítani. Kereshetek mennyiségi és minőségi mutatókat, megállapíthatom, hogy többen szerepelnek ezúttal, s olyanok is, akiket különösen örömmel üdvözölhetünk, mert minőséget jelentenek. Mégis, ha megkérdezik: jobb-e a kiállítás a múlt évinél, magasabb művészi szintet reprezentál-e, nemj tudom megmondani. Csak annyit tudok, hogy más, s még azt is hozzátehetem: szimpatikusabb, hozzám közelebb álló. Vizsgáljuk tehát, hogyan más, miben más az idei kiállításunk, s mi teszi szimpatikusabbá! A művészet eredendő célja a világ mind teljesebb birtoklása. Ez a koronként megújuló igény viszont sohasem jelenthet excentrikus mindentakarást, szertelen birtoklási vágyat, hanem a mindenség emberi átélését. Ezért minden művészet örökkön visszatérő témája az ember és az emberért való világ. Ha azt állapítom meg, hogy emberre koncentrált szemlélete teszi mássá az idei kiállítást, egyszersmind éreztetni szeretném: a való ság művészi újraalkotásának igénye emberien átérzett alkotásokban nyilatkozik m|eg. Mert lehet szép, esztétikai élményt nyújtó a valóság elemeinek ábrázolása is, de emberi élményt csak az az alkotás közvetíthet, amelyik nem elégszik meg a látvány regisztrálásával, hanem megtalálja az utat embertől emberig (—alkotótól közönségig). A művészetnek ez a két stációja — az ábrázolás és a láttatás — természetesen áthatja egymást, metafizikus kettéválasztások még elméletileg sem lehetséges. Az alkotó, a mű 70-