Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 2. szám - Dr. Borbola József: A cukorbetegek gondozásának jelentősége

nek visszaállítását, képessé kell tenni a beteget a társadalomban való beilleszkedésre. Gyermekeken biztosítani kell a normális fejlődést. 4. Küzdeni kell az elhízás ellen, megfelelő módon meg kell szervezni a fizikai munka végzését és a testedzést. 5. A kezelés célja, hogy eltüntesse a cukorbaj tüneteit. 6. A kezelésnek arra kell igyekeznie, hogy helyreállítsa a normális kémiai és anyagcsere állapotot. 7. Meg kell előzni, el kell kerülni, és ha ez nem sikerül, meg kell gyógyítani a diabetest rosszabbító infekciókat. (Húgyúti infekciók, tuberkulózis.) 8. Igyekezni kell elkerülni a diabetes ér és egyéb szövődményeit. Mindezek előrebocsátása után érdemesnek látszik helyi viszonylatban megvizsgálni, hogyan alakult a cukorbetegek száma a békéscsabai kórház belosztályának beteganyagában az utóbbi 20 év alatt, és melyek a legfontosabb tennivalók saját területünkön a fenti kezelési elvek megvalósításában. Betegeink meglehetősen körülírt területről — Békéscsaba város, a békési, gyomai, szarvasi járásokból, valamint a mezőkovácsházi és orosházi járások egy részéből kerültek osztályunkra. Ezen a főleg mezőgazdasági jellegű területen 215 000 lakos él. E területen a cukorbetegeket túlnyomórészt a mi osztályunk látja el, tehát adatainkból e területen a cukorbaj alakulására, gyakoriságára is jól következtethetünk. Az 1. és 2. táblázaton évek szerint tüntettük fel az elmúlt 20 évben a belosztályon feküdt betegek számát, a cukorbetegek számát, valamint az egyes években előfordult diabeteses comák és coma halálozások számát. Láthatjuk, hogy az osztály évenkénti beteglétszáma csupán az első öt évben, 1946—1950-ig, volt alacsonyabb. 1951 óta minden évben 2600—2900 között volt. Az osztályon fekvő cukorbetegek száma szintén az első öt évben volt alacsony, illetőleg a legkevesebb. 1951 óta fokozatosan növekedett és a legtöbb cukorbetegünk 1961-ben és 1965-ben volt. 1962—64. években is tovább növekedett a cukorbetegek száma, csak ekkor már az új cukorbetegek jelentős részét nem vettük fel az osztályra, hanem ambulans betegként állítottuk be. A cukor baj legsúlyosabb szövődménye a diabetes coma. Adatainkból megállapítható, hogy a cukorbetegek számának növekedésével már az 1950-es évek elején növekedett a diabeteses coma előfordulása és a halálos comák száma is. Ebben az időben egyre gyakrabban kerültek az osztályra elhanyagolt, rosszul kezelt cukorbetegek, sokszor eszméletlen coma állapotában, akiknek az ellátása az osztálynak sok gondot okozott. Igyekeztünk elsősorban a coma előfordulását és a coma halálozást megszüntetni vagy legalább csökkenteni. Azonnali aktív kezeléssel, nagy adag insulinnal, szívszerek, antibiotikumok adásával az 1949—54. években beszállított 24 súlyos diabeteses comás közül csupán 14-nél sikerült a comát megszüntetni, éppen a késői beszállítás, illetve a szakszerű kezelésbe vétel késése miatt. Ezek a szomorú tények arra hívták fel figyelmünket, hogy a coma igazi, hatásos kezelése a megelőzés. Tehát szükséges a cukorbetegek gyakori ellenőrzése, szakszerű felvilágosítása életmódjukat, étrendjüket illetően. Belosztályunk már az 1950-es években is állandó zsúfoltsággal, ágyhiánnyal küzdött, ily módon a cukorbetegek számának növekedése 40