Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 2. szám - Dr. Fodor György: Válás—megegyezéssel

nyilvánításuk szabad, befolyásmentes, komolyan megfontolt végleges elhatározáson alapul, hogy a házastársak az életközösséget megszakították, az együvétartozást minden vonatkozásban felszámolták, hogy a házasságból keletkező minden vitás kérdést előre elrendeztek, és hogy végül életkörülményeik olyan módon alakultak, hogy kibékülésükre remény nincs. * Szükséges azzal foglalkoznunk, hogy a házastársak a végleges elhatározáson alapuló közös akaratnyilvánításukat hol és hogyan nyilvánítsák. A keresetlevélben már a felperes alapíthatja a bontási kérelmét a közös elhatározásra, amelyben azonban a házastársak egyikének nyilatkozata szerepel. E kereset vonatkozásában a másik házastársnak — alperesnek — a bíróság előtt kell nyilatkoznia. Az olyan tartalmú nyilatkozat, amelyben az alperes annak ad kifejezést, hogy nem ellenzi a házasság felbontását, nem azonos hatályú a házasság felbontására irányuló közös akaratnyilvánítással. Ugyanakkor kiindulópont lehet annak megállapításához, hogy a házasság felbontásához megkívánt komoly és alapos ok fennforog-e. Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a házastársak között a házasság teljesen és véglegesen megromlott, maga is előmozdíthatja — a felek kioktatása útján — azt, hogy közös akaratnyilvánítással kérjék a házasság felbontását. Amennyiben a bíróság kitanítása alperes irányában eredményre nem vezetett, nyilvánvalóan nem forog fenn a házasság felbontására vonatkozó közös akaratnyilvánítás, s ebben az esetben a bíróságnak akként kell az eljárást lefolytatnia, mint azokban a bontóperekben, amelyekben nem a közös akaratnyilvánítás szerepel lényeges körülményként. összegezve: a Legfelsőbb Bíróság 3. sz. irányelve 3. pontja alapján előterjesztett bontás iránti keresetek elbírálása során azt kell a bíróságnak eldöntenie, hogy a felek által nyilvánított közös akaratnyilvánítás olyan házasság felbontására vonatkozik-e, amelynek fenntartását a cikk első részében foglaltak szerint sem a társadalmi, sem az egyéni érdek nem kívánja meg. Az ilyen perekben ezért különös felelőssége van a bíróságnak, valamint a perben eljárt feleknek és e pereknek az a sajátossága, hogy a teljesen, véglegesen és reménytelenül megromlott házasságok felbontása során nem a hosszú évek szennyesének kiteregetése képezi az eljárás tárgyát, hanem az, hogy az irányelvben megszabott módon a házastársak között még meglevő emberi kapcsolatok megóvásra kerüljenek, ha lehet, ezek az emberi kapcsolatok — különösen azokban az esetekben, ahol a házasságból gyermek vagy gyermekek származtak — szilárduljanak és ekként a házasság felbontása után ne sebek, lelki sérülések és egymást szembeállító szenvedélyek maradjanak hátra. Végül azt a kérdést kell megválaszolni, hogy a fentiekben írt irányelv 3. pontja megkönnyítette-e a válásokat. Véleményem szerint erre egyértelműen csak egyetlen választ lehet adni, nevezetesen azt, hogy nem. Lehet ugyan, hogy eljárásjogi szempontból ez a határozott válasz támadható és e vonatkozásban az eddig fejtegetettek is utalnak az eljárás lefolytatásának bizonyos könnyítésére, tartalmát illetően azonban a válasz feltétlenül helyes. 36