Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 2. szám - Sipiczky János: Békéscsaba központjának rendezési elve

daságos ütemezést tesznek lehetővé. Ez nemcsak azt jeíenti — amiről már szó volt —, hogy megadható olyan ütemű fejlesztési javaslat, mely­nek minden egyes fázisában az újabb részek a már — vagy még — meg­levőkkel szerves egészet alkotnak, hanem főleg azt, hogy a városközpont rekonstrukciója egészen kis fokozatokban is végrehajtható, azaz egy-egy elgondolás megvalósítása érdekében nem szükséges előbb egész épület­tömböket lebontani. Ezek a megállapítások nemcsak elméleti jellegűek, hanem a gya­korlat is igazolta őket. A terv több kiemelkedő elgondolása már a meg­valósulás különböző stádiumában van. Az új 120 ágyas szálloda már a tervnek megfelelően kerül a Kossuth térre, és ugyancsak a tervnek meg­felelően folynak a tárgyalások a Tanácsköztársaság útjának közeljövő­ben megvalósuló beépítésével kapcsolatban. Egybefoglalva az elmondottakat, hasznos terv született, mely iga­zolta a tervpályázati zsűri zárómegállapítását, hogy t. i. lehetőség nyílt olyan terv készítésére, melynek jóváhagyása és következetes végrehaj­tása a napi feladatok sürgető megoldásával járó városrendezési komp­romisszumokat elkerülhetővé teszi, és tegyük hozzá: szép és a megye­székhely rangjához méltó városközpont kialakításának reális alapját képezi. SIPICZKY JÁNOS Munkatársak: DR. BORBOLA JÖZSEF kórházi főorvos (Békéscsaba), ELEK LASZLÖ felsőfokú óvónőképző intézeti tanár (Szarvas). FANCSOVITS GYÖRGY középiskolai tanár (Orosháza), DR. FODOR GYÖRGY, a Megyei Bíróság elnöke (Gyula), GÁDOROSI VASS ISTVÁN muzeológus (Békéscsaba), HARTYANYI LASZLÖ, az ÖRKI igazgatóhelyettese (Szarvas), KISS ENDRE főállattenyésztő (Murony), KOVÁCS GYULÁNÉ általános iskolai tanár (Békéscsaba), KÖKÉNYESI TIBOR, a TIT társadalomtudományi szaktitkára (Békés­csaba), DR. KRUPA ANDRÁS, a TIT megyei titkára (Békéscsaba), SASS ERVIN, a Békés megyei Népújság rovatvezetője (Békéscsaba), SIPICZKY JÁNOS városi főmérnök (Békéscsaba), DR. SONKOLY KÁLMÁN kórházi főorvos (Békéscsaba), DR. SZABÓ FERENC megyei levéltári igazgató (Gyula), SZABÓ PAL, a TIT Járási titkára (Orosháza), SZILÁGYI MIKLÓS múzeumigazgató (Gyula), DR. TÁBORI GYÖRGY megyei múzeumigazgató (Békés­csaba), TAKÁCS LASZLÖ gimnáziumi igazgatóhelyettes (Battonya). 32

Next

/
Thumbnails
Contents