Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1937
41 A kör tagjainak ebben az évben is rendelkezésükre állt az olvasóterem, hova a következő 18 lapot és folyóiratot járattuk: Búvár, Dann- bian Review, Ifjú Erdély, Ifjú Évek, Ifjúság és Élet, Juventus, Keleti Újság, Körösvidék, Magyarosan, Magyar Cserkész, Magyar Szemle, Matematikai és Fizikai Lapok, Pásztortűz, Polyglott Herald, Természettud. Közlöny, Új Idők, Vasárnapi Könyv. A kör tagjai a karácsonyi és a húsvéti szünetben is látogatták az olvasótermet. A kör vezetője: dr. Udvaros József tanár, ifjúsági tisztviselői pedig: titkár: Budai Gyula VIII. o. t., jegyzők: Láng Géza VIII. o. t. és György- pál István VII. o. t. Pénztáros: Filippinyi János VII. o. t. 4 Szavalókör. Az alsó osztályos tanulók köre. Ebben az évben 16 összejövetelt tartott s a szavalatokon kívül felolvasások, ének- és zeneszámok is gazdagították a műsort. Több tanuló előadókészsége igen szépen fejlődött. Legszorgalmasabban dolgoztak: Kliment Z. Miklós IV. o., Mayerik Károly II. a) o. és Baji István IV. o. tanulók. Az osztályok közül az I. b) volt a legszorgalmasabb. — A kör vezetője: Mészáros Imre tanár. 5. Gyorsírókör. Gyakorló-órákat tartott, folyóiratokat járatott s elhatározta, hogy könyvtárat rendez be. A kör tisztviselői: Vágó György VII. o. t. titkár, Vidovszky István VI. o. t. jegyző, Fehér Dezső V. o. t. pénztáros, Molnár Lajos VI. o. t. könyvtáros, Ónodi György VII. o. t. ellenőr. A 60 szótagos szabatossági versenyen első: Süveges Pál, máso dik: Hankó Mátyás, harmadik: Bródi István IV. o. tanulók. A 80 szótagos szabatossági versenyen első: Fehér Dezső, második: Kokavecz Pál, harmadik: Kis István V. o. tanulók. A 180 szótagos versenyen első: Rajz Miklós V. o., második: Schwézner Károly VI. o. tanuló. — A kör vezetője: Mészáros Imre tanár. 6. Ifjúsági Segítő Egyesület. Az egyesület működését ez évben is a megszokott keretek között folytatta. Az egyesület 154 tanulónak 760 tankönyvet adott kölcsön és 205 füzetet ajándékozott 36 90 P értékben. Uj tankönyvek beszerzésére 10368 P-t fordított. Öt tanuló kapott egy-egy öltözet ruhát 185 P értékben. Nemes törekvésében ez évben is többen támogatták kisebb-nagyobb adományokkal az egyesületet, amelyet továbbra is iskolánk barátainak jóindulatú pártfogásába ajánlunk. — Az egyesület vezetője: Hidasi Lajos. 7. Cserkészcsapat. Cserkészcsapatunk címe: 184. számú „Csaba“ cserkészcsapat. Parancsnoka Kimer Gusztáv vizsgázott cserkésztiszt, a békésvármegyei Intéző-Bizottság társelnöke, az V. Cserkészkerület ellenőrzője. A csapat 7 őrsből állott, tagjainak száma a parancsnoksággal együtt az év elején 90, az év végén 78 volt. Tartottunk 188 őrsi órát és 28 Csapatösszejövetelt. A csapat szellemi irányításában az igazgató, mint a szervezőtestület elnöke volt segítségére a parancsnoknak, akit a gyakorlati munka elvégzésében az őrsvezetők és Budai Lajos cserkésztiszt támogattak. A múlt iskolai év végén a Bakonyban, Városlőd határában táborozott 36 cserkészünk. A Cserkész-szövetség útmutatása alapján mi is „történelmi tábort“ rendeztünk, amelynek tárgyát a kuruckorból merítettük. Kirándulásokat tettünk a tábor környékén fekvő falvakba, megtekintettük az ajkai üveggyárat, a herendi porcelángyárat, Veszprém városát