Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1936

X. Egyesületek. 1. Ifjúsági Gyám! ntézct. Tagjai adományokat gyűj­töttek különböző egyházi intézmények támogatására. Az egyete­mes Gyámintézeteknek 40 P-t, a budapesti és szegedi Luther Otthonnak 10—10 P-t, a soproni Theologus Otthonnak 10 P-t adott egyesületünk. A templomot építő szomszédos gerendási gyü­lekezetnek énekeskönyveket vásároltunk 38 P. értékben. Meg­hozattuk a fontosabb egyházi újságokat. Vallásos iratokat ez év­ben is vásároltunk. Az egyesület elnöke : Kimer Gusztáv. 2. Ifjúsági I.uther-Sxövelség a vallásos nevelés fon­tos érdekeit szolgálta. Bibliakörének tagjai a felső osztályos ta­nulók közül kerültek ki, akik a téli hónapok alatt hetenként szombaton délután jöttek össze a vallástanár vezetésével a Cser­készotthonban. A résztvevők felváltva tartották a bibliaórákat be­vezető áhítatot. A felső osztályos tanulók a vallástanár irányításával rendez­ték a reformációi iskolai ünnepet. Szokás szerint pályatételt tűzött ki a Szövetség ilyen címmel: Miért ünnepelünk október 31-én? A beérkezett pályamunkák közül a két legjobb dolgozat Hursán Pál és Kojnok János Vili. oszt. tanulóké volt. A Szövetség május 2-án ifjúsági konferenciát rendezett, amelyre meghívta a környékbeli közép és középfokú iskolák evangélikus tanuló ifjúságát. Szegedről jött 2, Hódmezővásárhely­ről 20, Orosházáról 80, Mezőberényből 150, Gyuláról 3 tanuló, akiket az állomáson a vallástanár vezetésével a Szövetség tagjai és a szolgálatot teljesítő cserkészek fogadtak. A vidéki vendégek és a helybeli ifjúság a kistemplomba vonult, ahol kb. 700 diák vett részt az istentiszteleten, amelyen a lelkészi szolgálatot Dr H. Gaudy László vallástanítási felügyelő végezte. Istentisztelet után előadásokat tartottak dr. H. Gaudy László vallástanítási felügyelő, Dr. Bánkuti Dezső, a budapesti ev. leánygimnázium igazgatója, Dr. Remport Elek, a budapesti fasori ev. gimn. tanára, Biszkup Ferenc, mezőberényi ev. lelkész, Dr. Kékén András, hód­mezővásárhelyi ev. lelkész, Korim Kálmán szarvasi ev. gimn. vallástanár, Gyurán György orosházi vallástanító lelkész, Benkő Géza gyulai segédlelkész, Bakucz Antal végzett theológus és Pazonyi Béla, a szegedi egyetemi Luther-Szövetség elnöke. Dél­után a vidéki ifjúság megtekintette a hódmezővásárhelyi lelkész által összeállított evangélikus kiállítást, gimnáziumunk gazdag felszerelését, a Nagytemplomot, az árvaházat, a Diakonissza anya-

Next

/
Thumbnails
Contents