Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1934
50 «áraikat Wilhelm Ferenc tkp. cégvezető üdvözölte az osztálytársak nevében kedvesen s a tanári kar nevében az igazgató válaszolt szavaira. Jelen voltak: Benjámin Pál dr. kereskedő (Békéscsaba), vitéz Harsányi György m. kir. százados (Budapest), Hrabovszky Mihály ev. tanító (Békéscsaba), Kalmár Miklós kereskedő (Békéscsaba), Kvasz Béla cégvezető és neje (Békéscsaba), Mázán Margit Weiszer Gyuláné leá'nygimn. tanár (Nyíregyháza), Mohácsy Lajos csendőrszázados (Budapest), Popper Helén dr. Vértes Andorné orvos (Békéscsaba), Réthy István vegyészmérnök (Békéscsaba), Várkonyi Mihály városi adónyilvántartó (Békéscsaba), Wilhelm Ferenc tkp. cégvezető (Békéscsaba). Este a fehér asztal mellett folytatódott a találkozó, fűszerezve kedves diákemlékek fölelevenííésével. A 30 és 20 éves találkozóra egybegyűltek résztvettek a f. iskolai évben érettségizettek matúra-bálján is, amely szintén a Csaba-szálióban zajlott le. Június 30.-án délelőtt 11 órakor volt a 10 éves találkozó (illetőleg a IV. osztályt végzettekkel 14 éves találkozó), amelyen a következők jelentek meg: Bohus Jámos műkertész és neje (Békéscsaba), Brózik Emil cukrász (Békéscsaba), Kacz- kó András magántisztviselő (Békéscsaba), Körmö- czy Zoltán oki. tűzoltótiszt (Békéscsaba), Molnár Géza oki. gazda (Csorvás), Ócsag István dr. kórházi alorvos (Szekszárd), Paíay János kereskedő (Békéscsaba), Patay Pál gazdálkodó (Békéscsaba), Rózsa Béla kereskedő (Békéscsaba), Sajó Jenő dr. kereskedő (Békéscsaba), Stern Artúr magántisztviselő (Orosháza), Stern Ferenc magántisztviselő (Békéscsaba), Such György keresk. alkalm. (Békéscsaba), Szathmáry László dr. tb. 'szoll- gabíró (Tótkomlós Orosháza), Udvarhelyi (Uhrin) Mátyás magántisztviselő, jogszigorló (Békéscsaba), Ujhelly István kereskedő (Tótkomlós). Az osztálytársak nevében Udvarhelyi Mátyás intézett szives szavakat volt tanáraikhoz s az igazgató üdvözölte a megjelenteket. A találkozót este kedélyes vacsora zárta be. Örömmel tapasztaltuk az összes találkozókon az intézetünk és a tanári kar iránt megnyilvánuló szeretetet, ragaszkodást. E kettőben találjuk fáradságos munkánk kedves jutalmát.